Ugrás a tartalomra

Pásztor István átvette a tartományi házelnöki tisztséget Egeresi Sándortól

A tartományi képviselőházban ma zajlott a képviselőházi elnöki tisztség átadás-átvétele Egeresi Sándor, illetve utódja, Pásztor István között, amivel a VMSZ elnöke formálisan is átvette ezt a posztot.

Pásztor újságíróknak elmondta, igyekezik folytatni azt, amit Egeresi megkezdett az elmúlt négy évben, de mindezt másképpen fogja tenni.

"Fontos folytatni a megkezdett munkát a regionalizáció és a nemzetközi kapcsolatok, Vajdaság alkotmányos-jogi kereteinek kitöltése, a polgárok szociális biztonsága terén csakúgy, mint a befektetések idevonzása vonatkozásában", mondta az új elnök.

Szavai szerint az egyik legfontosabb feladat az elkövetkező napokban az új tartományi kormány megalakítása, de ez a folyamat függ majd az új szerbiai kormány megalakulásától is.

"Lehet, hogy szerdáig vagy csütörtökig megbeszélést tartok Bojan Pajtić kormányfő-jelölttel, s remélem, a találkozó után hozzá is fogunk az új vajdasági kormány megalakításához", nyilatkozta Pásztor, s hozzátette, a VMSZ egy tárcára igényt tart az új kormányban.

Egeresi Sándor elmondta, rendkívüli megtiszteltetés számára, hogy négy évig vezethette a tartományi képviselőházat és köszönetet mondott Pásztornak a személye iránti bizalomért, valamint kabinetje tagjainak, hogy mindig mellette álltak. Az elmúlt időszak legjelentősebb eseményeként Egeresi Szerbia és Vajdaság eurointegrációs folyamatát, a vajdasági alaptörvény meghozatalát, Vajdaság biztonságos környezetként való megőrzését, s a tartomány, valamint a köztársaság nemzetközi érvényesülését nevezte meg.

"Ezzel a politikával összhangban kerestem minél több barátot a nemzetközi politikai színtéren, s ennek eredménye, hogy az elmúlt időszakban mintegy 20 európai régióval írtunk alá együttműködési megállapodás", szögezte le Egeresi.

Vajdaság Ma