Ugrás a tartalomra

Parkosítás a csúrogi emlékműnél

Több száz nyírfát, tuját, fenyőfát és bokrot ültettek el az 1944–45-ös ártatlan magyar áldozatok emlékére 2013-ban felállított csúrogi emlékműnél. A növényeket a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdaság Erdei Közvállalat biztosította. Több száz növény került földbe Csúrogon, az 1944–45-ös ártatlan magyar áldozatok emlékére 2013-ban felállított emlékműnél. A fásításhoz a Vajdaság Erdei Közvállalat is hozzájárult adományával. Takács Márta, igazgató, Vajdaság Erdei Közvállalat: „Március 21-e az erdők világnapja, ilyenkor mi még pluszban nagyon aktívak vagyunk a terepen. Segíteni szeretnénk, hogy megkapja azt a zöldövezetet ez a műemlék, amit már nagyon régen megszolgált. Eddig sajnos nem sikerült, hogy azok a csemeték, amelyek az előző években ide lettek telepítve, meg is maradjanak, én remélem, hogy ezzel a közös akcióval most többen is gondját fogjuk viselni ennek a parkosításnak.” Teleki Júlia, a megtorlások túlélője két évtizede ápolja a csúrogi kivégzettek emlékét. Nagy boldogsággal tölti el az, hogy a Magyar Nemzeti Tanács magára vállalta az emlékmű körüli teendőket. „Én elég sokat dolgoztam itt azért, hogy ez meglegyen, és örülök, hogy a Nemzeti Tanács átvette tőlem, nem nekem kell szervezni a megemlékezést, nem nekem kell gondoskodni arról, hogy le van-e kaszálva a fű vagy nincs. Én ezért nagyon hálás vagyok.” Egy szabadkai kertészetből fenyőfák, tuják, tüskés bozótok és nyírfák érkeztek. A Magyar Nemzeti Tanács tavaly döntött úgy, hogy az emlékhely gondnoka lesz. Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Minden fásítás, minden építkezés valamilyen módon térfoglalást jelent, én úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb cél. Nem az értéke a fontos ezeknek a fáknak, bár igen jelentős összegbe kerültek, hanem az, hogy hogyan tudjuk ezt a fásítást tovább végezni, hogyan tudjuk ezt a területet kibővíteni, kiszélesíteni, hogy az egész táj, az egész környék méltó megemlékezési helye legyen mindazoknak, akik azért haltak és hullatták vérüket, mert magyarok voltak.” Az ültetésben fiatal önkéntesek és politikusok is részt vettek. A fásítás alkalmával sor került az emlékmű megkoszorúzására is.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét