Ugrás a tartalomra

Összetartás és tenni akarás

Erdély Lenke: A VMSZ újvidéki szervezetének 19 éve alatt számos nagy projektum valósult meg a városban és annak környékén

Fennállásának tizenkilencedik évfordulójához érkezett el a Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki városi szervezete. Ez alkalomból ünnepi díszülést és bált szervezett pénteken este a magyar párt itteni tagsága.

Erdély Lenke, a szervezet vezetője a Magyar Szónak adott nyilatkozatában tett visszaemlékezése során úgy fogalmazott, hogy az első tíz év voltaképpen a tartományi székvárosi szervezet megerősödéséről szólt, új helyi szervezetek alakultak és civil szervezeteket is létrehoztak annak érdekében, hogy az újvidéki magyarság érdekeit minél hatékonyabban tudják érvényesíteni.

Az első tíz évben alakult meg a magyar művelődési egyesület Tiszakálmánfalván, Piroson, Kátyon. A tagság száma folyamatosan növekedett, ahogyan egy központi városi szervezetből újak, helyiek jöttek létre.

– A tagság száma 10-ről indult, ennyien alapították meg a városi szervezetet 2008-ban, és ma már több mint 500 tagot számlálunk a népességfogyatkozás ellenére is. Az a benyomásunk, hogy mind többen fordulnak hozzánk. Büszkék vagyunk arra, hogy nagyon sok projektumunk meg tudott valósulni.

A két magyar tannyelvű tagozatos középiskola mellett még három új nyílt, melyek a mai napig is működnek, s a gyerekek létszámcsökkenése ellenére megnyílt az általános iskolákban is a magyar tagozat, összevonásról nem volt szó – mondta a városi szervezet elnöke.

Erdély fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az oktatási program a bölcsődétől az egyetemi oktatásig terjed ki.

Tíz év után megalakulhatott az első magyar tannyelven működő bölcsőde is, ahol ma már mindig nagy a létszám, s túljelentkezéssel is számolni kell évről évre. Ami az egyetemi képzés segítését illeti, az Európa Kollégium megnyitása jelentett nagy lépést, mely ma már szintén maximális létszámmal működik.

A városi szervezet vezetője szerint a Prosperitati-pályázatok pozitív hatása is érződik ma Újvidéken. Meghívták éppen ezért a 19. születésnap alkalmából tartott díszülésre és bálra azokat is, akik az alapítvány nyertes pályázói voltak a városban és annak környékén. Több mint 200 fő jelentkezett az ünnepségen való részvételre.

– Működésünk és tenni akarásunk, összetartásunk, úgy vélem, hullámszerűen kiterjed az újvidéki polgárokra is, s ez a 19 év, bizonyossággal állíthatom, meghozta a várt eredményt – fogalmazott Erdély Lenke.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, v-ár
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen