Ugrás a tartalomra

Összeértek a hídelemek

Februárban a vasúti és a közúti forgalom, áprilisban a gyalogos és kerékpáros közlekedés indulhat el az újvidéki Žeželj-hídon

Tizennyolc év elteltével összeértek az újvidéki Žeželj-hídat alkotó hídelemek. Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter, Igor Mirović tartományi kormányelnök, valamint Sem Fabrizi, az Európai Unió szerbiai küldöttségének vezetője az elsők között sétálhattak át az új Žeželj-hídon.

A két hídelem pénteken délután ért össze. Az új híd a rakpartról szemlélve emlékeztet a régire, azonban a 4 ezer, illetve 6,5 ezer tonnás boltíves új szerkezet acélból készült. A híd újvidéki oldalán elhelyezkedő boltív a legnagyobb olyan acélkonstrukció, amelyet vízfelületen szállítottak. A bekötőutak kiépítése, valamint a gépjárművek számára előlátott két sáv aszfaltozása tavasszal történik majd. A vasúti vágányok kiépítése azonban február végéig fejeződik be a tervek szerint. A gyalogosok és a kerékpárosok pedig április végén kelhetnek át az új hídon.

Az 1999-ben lerombolt régi Žeželj-híd kapcsán, a NATO bombázások nehéz időszakáról emlékezett meg köszöntőbeszédében Zorana Mihajlović. Elmondása szerint, az új hídon hamarosan óránként 150 kilométeres sebességgel haladhatnak majd a vonatok. Hozzátette, hogy az új létesítmény egy rendkívül fontos közlekedési folyosó része, ezen a hídon megy majd ugyanis a Budapest-Belgrád gyorsvasút.

Igor Mirović kiemelte az új híd fontosságát Újvidék, Vajdaság és egész Szerbia számára.

– A mai sétával szimbolikusan jelezzük, hogy sikeresen, együtt – a kivitelezőkkel és a dolgozók munkája révén – végre áthidaltuk a Dunát. Összekötöttük az újvidéki és a péterváradi, illetve a bácskai és a szerémségi oldalt – mondta Igor Mirović.

A Žeželj-híd építését 34 millió euróval támogatja az Európai Unió. Sem Fabrizi szerint a híd Szerbia számára közlekedéspolitikai szempontból rendkívül fontos, mivel része Szerbia uniós csatlakozási folyamatának. Az új híd ugyanis a tízes közúti folyosó részét képezi.

Kern Imre építésügyi, közlekedési és infrastruktúrafejlesztési államtitkár szerint ahhoz képest, hogy az ideiglenes hídon óránkénti 20 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok, az új híd által sokkal gyorsabbá válik a közlekedés. Az új létesítményen két vasúti sínpár vonul majd keresztül, a gépjárművezetők két sávon közlekedhetnek, ezenkívül két gyalogjárda és két kerékpárút teszi könnyebbé a jövőben a közlekedést. A teherautók szempontjából a Žeželj-híd összekötő utat képez az új Fruška gora-i gyorsforgalmi úttal – tudtuk meg Kern Imrétől.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Török Erna
Többi hír