Ugrás a tartalomra

Nyugat-Balkán: növelni kell az előcsatlakozási alapokat

,,Amennyiben meg akarjuk őrizni a nyugat-balkáni országok és polgárainak elkötelezettségét az európai integrációs folyamatok iránt, akkor határozott és következetes politikai üzentekre és az előcsatlakozási alapok jelentős növelésére van szükség” – hangsúlyozta Deli Andor fideszes EP-képviselő Johannes Hahn európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős biztossal folytatott megbeszélésén.

A mai találkozó témája az EU nyugat-balkán politikája és Jean-Claude Juncker bizottsági elnök által kilátásba helyezett Szerbiára ás Montenegróra vonatkozó uniós csatalakozási stratégia volt.

„Találkozónk során elmondtam milyen sokat jelentett a nyugat-balkáni országok számára, hogy Jean-Claude Juncker State of the Union beszédében határozott jelzést küldött a csatlakozni vágyó államoknak az EU további bővítéséről, hangsúlyozva, hogy az Unió nem áll meg 27 tagállamnál a britek távozása után. A Szerbia és Montenegró sikeres csatlakozására vonatkozó bizottsági stratégia kapcsán kértem Hahn biztost, hogy ne egy újabb technikai jellegű dokumentum szülessen, hanem határozott és következetes politikai tartalma és üzenete legyen. Szükséges nyomatékosítani, hogy a csatlakozási tárgyalás nem egy végeláthatatlan bürokratikus eljárás, hanem egy olyan folyamat, amelynek köszönthetően érezhető változások következnek be a gazdasági- és közéletben és a polgárok mindennapjaiban is, aminek a következtében bizonyos a teljes jogú tagság” - emelte ki a néppárti politikus.

„Kereskedelmi értelemben a Nyugat-Balkán az EU része. Szerbia már lassan egy évtizede megnyitotta piacát az uniós termékek előtt, ez azonban nincs kellően értékelve. Az előcsatlakozási támogatási eszköz (IPA) által nyújtott támogatás alacsony szintje nem teszi lehetővé a gyors és hatékony felzárkóztatást, az EU elvárásai az intézményi és gazdasági reformok iránt viszont egyre csak szaporodnak. Ezért azt javasoltam, hogy a 2020 utáni többéves pénzügyi keretből több pénzt biztosítsanak a tagjelölt országoknak a strukturális és fejlesztési alapok mintájára” - tette hozzá Deli.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Deli Andor sajtóközleménye
Többi hír