Ugrás a tartalomra

A Nemzeti Összetartozás Bizottsága Vajdaságban

A magyarországi Nemzeti Összetartozás Bizottsága hivatalos látogatásra érkezett Vajdaságba.

Zentán megtekintették a helyi gimnáziumot és múzeumot, illetve a zentai csata hőseiről is megemlékeztek. Szabadkán találkoztak Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, valamint a Magyar Médiaházba is ellátogattak.

A Pannon RTV munkáját Bodzsoni István igazgató mutatta be. A tagok körbe járták az épület és betekintettek a kulisszák mögé is. Alexov Ljubomir szerb nemzetiségi szószóló kiemelkedőnek értékelte a magyar kisebbségi sajtó helyzetét Vajdaságban. Kiemelte: „Magyarország és Szerbia között az elmúlt évtizedekben, de valószínűleg az elmúlt évszázadban sem volt ilyen magas szintű a kapcsolat. Mi a magyarországi szerebek minden ezt nagyra értékeljük.”

A Nemzeti Összetartozás Bizottság tagjai pénteken az újvidéki Európa Kollégiumba is ellátogatnak, illetve három a Prosperitati Alapítvány által támogatott vállalkozást is meglátogatnak. Szászfalvi László, a Nemzeti Összetartozás Bizottság alelnöke: „Azt gondolom, hogy a helyben maradást a szülőföldön maradást is segítik. A gazdaságfejlesztési program komplex programot jelent. Részben a nemzeti identitásunk megerősítését, részben a gazdaságfejlesztését is, pedig a szülőföldön való maradást is erősíti.”

Az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága a törvényhozás nemzetpolitikával foglalkozó önálló állandó bizottsága - mondta el Pánczél Károly elnök. Egyebek mellett feladatuk a Kárpát-medencében és a diaszpórában működő magyar politikai, egyházi és civil szervezetekkel való kapcsolattartás is. Hangsúlyozta: „Itt magyarnak lenni. Tehát, látjuk azt, hogy egy erős, gyarapodó, öntudatos magyar közösség van a Vajdaságban. Fontos dolog, hogy a szerb többség is ezt elismeri. Nagyon jó a kapcsolat a szerb és a magyar kormány között. Remélem, hogy ez sokáig így lesz.”

A Nemzeti Összetartozás Bizottsága találkozott Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével is, akivel a közélet és kultúra jelenlegi helyzetéről, illetve az oktatásról is tárgyaltak.

 

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok