Ugrás a tartalomra

Nem mindegy, kik lesznek a polgármesterek, hogyan alakulnak a testvérvárosi kapcsolatok

Az önkormányzati választás a vajdasági magyaroknak is hihetetlenül fontos, mivel nem mindegy, kik lesznek a polgármesterek, hogyan alakulnak a testvérvárosi kapcsolatok - mondta Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke rendkívül sikeresnek ítélte az elmúlt kongresszus óta eltelt időszakot. Ma Szerbiában, több mint száz év után, nem hátrányt, hanem előnyt jelent magyarnak lenni - mondta. Ennek legjobb bizonyítékaként említette, hogy akik nem magyarnak születtek, azok is szeretnének magyarrá válni

    

Kitért a magyar kormány kiemelt támogatására, és arra is, hogy néhány éve még elképzelhetetlen volt az, ami a szerb-magyar kapcsolatokban mára megvalósult. Nincs még két olyan nép a térségben, amelynek történelme ennyire "terhelt" lett volna, ennek ellenére a két ország és két nép közötti viszony soha nem volt olyan jó, mint napjainkban. Ha ez így van a szerb-magyar kapcsolatokban, akkor nem Magyarországon múlik, hogy a többi szomszédos országgal nem tud ilyen kapcsolatokat kiépíteni - jelentette ki Pásztor István.


Fotó: fidesz.hu

Fontosnak nevezte, hogy az új Európai Bizottságban Magyarország portfóliójába kerül a szomszédságpolitika és a bővítés.



Az önkormányzati választásokra utalva kiemelte: ez a vajdasági magyaroknak is hihetetlenül fontos, mivel nem mindegy, kik lesznek a polgármesterek, hogyan alakulnak a testvérvárosi kapcsolatok.

Szerző (Forrás)
MTI-fidesz.hu
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen