Ugrás a tartalomra

Nem csökkennek a támogatások

A Magyar Nemzeti Tanács mindenkinek szavatolni szeretné a magyar oktatást

Minden tanévkezdéskor felmerül a kérdés, sikerül-e megtartani a kis létszámú magyar osztályokat, milyen intézkedéseket kell ennek érdekében tenni, milyen támogatásra számíthatnak a szülők, a gyerekek és az oktatási intézmények a tanév során.

A kis létszámú tagozatok esetében az eljárás az, hogy az érintett oktatási intézmény felkeresi a tartományi oktatási titkárságot, mely pedig kikéri a Magyar Nemzeti Tanácsnak a véleményét minden olyan esetről, melyben 15 alatt van az osztályba indulók létszáma. Mint azt Jerasz Anikótól, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnökétől megtudtuk, a Tanács az eddigiekben minden egyes megkeresésre igenlő választ adott, támogatta az összes kis létszámú tagozat elindítását.

– Mindig 15 napos határidő áll a rendelkezésünkre egy-egy oktatási intézmény esetében, s természetesen minden alkalommal éltünk is a jogunkkal és a lehetőségünkkel, s jóváhagytuk az osztályok létrehozását az általános iskolák és középiskolák esetében is.

Azt javasoltuk, hogy önálló tagozatként nyíljanak meg ezek az osztályok, ahol csak lehet, másutt, ahol pedig csak kombinált, összevont tagozat létrehozására van lehetőség, ott javasoltuk, hogy ezt tegyék is meg az iskolákban vagy azok kihelyezett tagozataiban.

Az eddigiek során a 2018/19-es tanévre vonatkozóan 37 általános iskola küldte el kérelmét a hivatalunkba 45 tagozat kapcsán, minden esetben pozitívan bíráltuk el a kérelmet, függetlenül attól, hogy hány gyerekről van pontosan szó, hiszen mi minden egyes kisgyermekért, iskoláért, faluért és közösségért kiállunk. Ami a középiskolákat illeti, 14 középiskola kérelme futott be 19 szakra vonatkozóan, az elbírálás, ahogyan azt korábban is említettem, itt is mindig pozitív volt részünkről.

A procedúra olyan, hogy minden kérelem az oktatási titkársághoz érkezik, majd a titkárság keres meg bennünket, mi pedig válaszolunk erre a titkárságnak. A titkárság tehát olyan választ ad az iskoláknak, amelybe már bele van foglalva a Magyar Nemzeti Tanács véleménye is. Jelenleg nincs egyetlen olyan általános iskola vagy középiskola sem, amelyiknek a kérelme nálunk vesztegelne, amelyikre még nem adtunk volna választ.

AZ IGÉNYEKHEZ IGAZODIK AZ ISKOLABUSZ

Arra a kérdésre válaszolva, hogy folytatódnak-e az MNT sikeres kezdeményezései, amilyen például az iskolabusz programja is volt, Jerasz Anikó elmondta, minden programot tovább visznek.

– Az iskolabusz-program még 2010-ben indult el, akkor csak néhány önkormányzatot ölelt fel. Elmondhatjuk, hogy az elmúlt tanévben 12 önkormányzat területén jártak a iskolabuszok, 270 kisdiákot és óvodást szállítottak nap mint nap az otthontól az intézményig.

Ebben az évben is járnak majd az iskolabuszok minden olyan önkormányzat területén, ahol tavaly, illetve a korábbi években is működött a program, amennyiben pedig igény mutatkozna arra, hogy további helyszíneket kapcsoljunk be, nyitottak leszünk és megszervezzük a program szélesítését minden gond nélkül.

Ott működik az iskolabusz-programunk, ahol már csak egy nagyvárosi iskolában vagy óvodában foglalkoznak magyar nyelven a gyerekekkel, ezekben a városokban megoldjuk a gyerekek szállítását az adott intézményig otthonról, majd a tanítás, foglalkozás után vissza haza is. Vannak olyan esetek is, amikor kis falvakban csak alsó osztályokban van magyar osztály, mint például Beodrán, ahonnan a felsősöket Törökbecsére visszük, s olyanok is, ahol magyar nyelvű óvoda van, de iskola már nincs, mint például Verbászon, ahonnan Kúlára szállítjuk a tanulókat. Mindezt a továbbiakban is megszervezzük, mindenkinek szeretnénk szavatolni a magyar nyelvű oktatást.

 FOGLALKOZÁSOK, KIRÁNDULÁS, KÖNYVCSOMAGOK

Az MNT napközis programja 2011-ben indult útjára, elsődlegesen az újvidéki általános iskolákban és Tiszakálmánfalván, majd később Maradékon.

– A helybeliek igényelték ezt, sokat jelent a szülőknek, ha a tanítás előtt és után szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel, segítenek a házi feladatok megoldásában. Sok a vegyes házasság és a szülők munkaideje sem teszi lehetővé a tartalmas otthoni foglalkozásokat. Természetesen ezt a programot is folytatjuk.

Folytatódnak azok a programok is a Végrehajtó Bizottság elnöke elmondása szerint, amelyek a korábbi években megjelentek: pályázatok a kiemelt vagy nem kiemelt oktatási intézmények számára.

– Nagy népszerűségnek örvendenek ezek a pályázatok, szinte minden oktatási intézmény élt a pályázás lehetőségével. Többnyire eszközbeszerzés volt a pályázás tárgya. A gimnáziumok és a művészeti szakközépiskolák támogatása is folytatódik ebben a tanévben, hasonló keretösszeggel. Meg fogjuk szervezni a harmadik osztályosok osztálykirándulását is szeptember 10-e és október 10-e között. Tovább is gondoltuk ezt a programot, azokat a gyerekeket is elvisszük kirándulni, akik valamilyen módon, például összevont tagozat révén, együtt tanulnak a harmadikosokkal. Vajdaság neves területeit keressük majd fel.

 ÓVODÁSOK ÉS ELSŐSÖK ÖRÖME

A tavalyi tanévben a Magyar Nemzeti Tanács kétszer is házi olvasmányokkal, könyvajándékokkal lepte meg az iskolákat, az idén is lehet számítani az iskolai könyvtárak efféle bővítésére.

A 2017-es évben beindult Kárpát-medencei óvodafejlesztési program is folytatódik, ennek keretében több iskoláskor előtti intézmény tatarozása valósult meg, s ez a program is folytatódik és előtérbe kerülnek a tömbmagyarság óvodái, hiszen tavaly a szórvány kapott nagyobb figyelmet. Játéksarkok létesültek, játszóterek épültek, összesen 63 játszóteret tervezünk kialakítani.

A szakközépiskolák támogatása is folytatódik, mely 2015-ben a Szakképzés évében kezdődött el, mondta el lapunknak Jerasz Anikó, igaz, szinte nincs is olyan középiskola, amelyikben már nem történt valamilyen eszközbeszerzés az eddigiekben. A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően szeptember 7-éig minden beiskolázási csomagot is eljuttatnak az elsősökhöz az MNT képviselői.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Virág Árpád
Többi hír