Ugrás a tartalomra

Nehéz volt az út

A gyászülés alkalmából íródott szöveg - Végső búcsú Kasza Józseftől

Mert voltak harcok, mondja vagy mondhatná a költő, voltak egymásba kapaszkodások és voltak egymásnak feszülések, voltak messze földön híres helytállások és voltak egymástól való eltávolodások, fájdalmas irányváltások. Mert istentelenül nehéz és kockázatokkal meg buktatókkal teli volt az út, amelyre annak idején közösen léptünk. Amelyre a mindig óvatoskodók is körültekintők, az örökké méricskélők, a magángondokat a közösségi gondoknál mindig fontosabbnak tartók álmukban sem léptek volna, s nem lépnek ma sem.

                Kasza József a délvidéki  magyarság történelmének, kisebbségi létének egyik legösszetettebb pillanatában lépett a közélet színtérére: túl voltunk már a titói testvériség-egység elnemzetietlenítő bódulatán – vagy legalábbis akkor úgy tűnt, hogy valamelyest túl vagyunk rajta –, amely bódulat a teljes beolvadás felé terelte a  közösséget, s a láthatáron Slobodan Milošević, Vojislav Šešelj, Radoman Božović és a hasonszőrűek személyében ott tobzódott már a nagyszerb sovinizmus, amely nemsokára lángba borította az egész térséget. Szabadkai polgármesterként, VMDK-ás vezetőként, majd később VMSZ elnökként ebben a balkáni zűrzavarban kellett eligazodnia. Első elnökünk, a nyugodtságot, megfontoltságot és szelídséget árasztó Csubela Ferenc tragikusan korai halála miatt egyszerre minden az ő nyakába szakadt. Ezt a hatalmas terhet, eléggé bizonytalan kimenetelű harcot minden tépelődés és fenntartás nélkül vállalta.

                Kasza József a „nemzetek feletti” reformpártból indult, de közössége élére kerülve harcostársaival együtt a magyar utat választotta, amely Németh László szerint ez egyetlen út a kisebbségi helyzetben élő közösség és annak vezetői számára: az egyetlen járható út, amely megőrzi őket az árulástól.

                Ezen az úton megmaradni a szolgálat parancsán túl segítette őt kálvinista hite és magyarsága, kálomista keménysége – bírálói szerint érdessége és nyakassága.

                Kasza József közel két évtizeden át volt a délvidéki magyarság meghatározó politikusa, vezetője, úgy, hogy közben jelentős szerepet töltött be az országos és a Kárpát-medencei magyar politikában is. Tevőlegesen és hatékonyan részt vett a miloševici diktatúra megbuktatásában és a fordulatot követő építkezésben. Nem rajta múlott, hogy a fordulat félfordulatra sikeredett, sőt nemsokára bekövetkezett a visszarendeződés.
E búcsúsorok írója számára tisztesség volt több mint egy évtizeden át Kasza József harcostársának, egy ideig alelnökének lenni, mellette állni a szabadkai belügyi titkárság előtt a csőre töltött géppisztolyok árnyékában, vonulni és fütyülni a diktatúra ellen, kiállni a téves csataterekre hurcolt kiskatonák és kétségbeesett szüleik mellett, a MÁÉRT bűnös szüneteltetése idején városunkban együtt megszervezni a Kárpát-medencei, „kis MÁÉRT”-ot, megfogalmazni a szabadkai nyilatkozatot, Tóthfaluban életre hívni az értelmiségi kerekasztalt, s annyi mindent még az évek során…

                Arról most, a halál és a búcsúzás fájdalmas pillanatában értelmetlen hosszabban beszélni, hogy mit érezhetett, amikor szervezete kizárta őt soraiból, mint hogy arról is: mit érezhettek harcostársai, amikor a legérzékenyebb időben szembefordult velük, s közössége nagy többségével… Pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség az időközben bekövetkezett nézetellentétek és egymásnak feszülések ellenére is megbecsüléssel és kegyelettel emlékezik rá. Köszönjük neki, amit a VMSZ-ért, Szabadkáért és az egész vajdasági magyar közösségért tett.

                A harcot, amelyet őseink vívtak, amelyet mi egymásért és egymás ellen vívtunk, most békévé oldja az emlékezés.

Nyugodj békében, Jóska.

Szerző (Forrás)
Dudás Károly, 2016. február 6.
Többi hír