Ugrás a tartalomra

Mi újság Európában? – előadás az EU-ról Óbecsén

Mi újság Európában? címmel tartottak ma előadást Óbecsén. A rendezvényen Szerbia európai uniós csatlakozási folyamatáról és a kisebbségi akcióterv fontosságáról esett a legtöbb szó.

A Szerbia és az Európai Unió közötti tárgyalások 2014 elején kezdődtek. Az első tárgyalási fejezetet 2015 végén nyitották meg. Egy évvel ezelőtt megszületett a vajdasági magyar közösség jövőjét alapvetően befolyásoló kisebbségi akcióterv is. Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár szerint ez a dokumentum jelenti most a kisebbségi politizálás alappillérét. „Nekünk, magyaroknak igen fontos részei vannak az akciótervnek, gondolok itt elsősorban a részarányos foglalkoztatás témájára, hiszen az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a reprezentáltságunk a közszférában.”

 

mi ujsag europaban nyilas mihaly 1

mi ujsag europaban hallgatosag

A 35 tárgyalási fejezetből eddig nyolcat sikerült megnyitni. Kovács Elvira, az Európai Integrációs Bizottság elnökhelyettese, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője elmondta, az eredetileg elképzelt ütemtervet Szerbia nem tudja tartani. „Szerbia megtesz minden tőle telhetőt, hogy minél gyorsabban megnyíljanak a fejezetek, teljesítse kötelességeit és ezek le is záruljanak, nyilván most már 2018-2020-ról nem beszélhetünk, de remélhetőleg 20-22-ig sikerül teljes jogú taggá válni.”

Szerbia helyzetét az is nehezíti, hogy olyan időszakban folytat csatlakozási tárgyalásokat, amikor maga Európa is válaszút előtt áll. Deli Andor EP-képviselő (Fidesz-KDNP, VMSZ) szerint jelenleg nem a bővítés áll az EU figyelmének középpontjában. „Szerbia jó úton halad, ugyanakkor a történelmi momentum teljesen új irányokat határoz meg, új irányba halad Európa, és ehhez is még menet közben kell felzárkózni.”

mi ujsag europaban deli andor

A rendezvényen a Konrad Adenauer Alapítvány és az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének képviselői is jelen voltak.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV