Ugrás a tartalomra

Mezőgazdasági egyesületeket támogat a szabadkai önkormányzat

A vissza nem térítendő támogatás keretösszege egy millió dinár. A pályázók ezt az összeget főként falusi rendezvények megszervezésére igénylik. Idén 12 egyesület munkáját támogatják.

Mivel az ilyen események már hagyományosak, a szabadkai önkormányzat jövőre is támogatja majd az egyesületeket - mondta Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere a hivatalos szerződés-aláíráskor.

Horvát Tímea, alpolgármester, Szabadka: „Szabadka Város önkormányzata számára nagyon fontos a mezőgazdasági egyesületek tevékenységének, illetve azon tevékenységeken belül, amit folytatnak, a falusi rendezvényeknek a támogatása. Az idén az össz keretösszeg egy millió dinárt tett ki. Ez azt jelenti, hogy ebben a pillanatban 12 sikeresen pályázott mezőgazdasági egyesület írja alá a szerződéseket, az egyedüli támogatások maximálisan száz ezer dinárt tettek ki.”

Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen