Ugrás a tartalomra

A megoldás a skandináv példa lehetne

Az újságírók biztonságos és szabad munkájáról, valamint a nemek közötti egyenjogúságról is beszélt az Európa Tanács legutóbbi közgyűlésén Kovács Elvira.

A Vajdasági Magyar Szövetség, illetve az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese az úgynevezett skandináv modellt javasolta a képviselőknek, ami lehetővé teszi, hogy az apa maradjon otthon az újszülöttel, amíg felesége visszatér munkahelyére.

Kovács Elvira elmondta, szerinte fontos a család és a kötelezettség összehangolása az Európa Tanács mind a 47 tagállamában. Mint magyarázta, a nők és a férfiak fizetése aránytalan.

A nők emellett azért is hátrányban vannak, mert a szülési szabadság miatt kimaradnak munkahelyükről, nehezebben tudnak karriert építeni.

„Egyes országok bevezették a közös szülési szabadságot, mások nem. Az lenne a megoldás, ha mindegyikben egyaránt bevezetnék.”

Kovács Elvira a skandináv országokat említette pozitív példaként, ahol a férfiak is kivehetik a szülési szabadságot, hogy otthon maradjanak a gyerekükkel, amíg feleségük dolgozik.

A politikus azt is hozzátette: az Európa Tanács folyamatosan napirenden tartja ezt a témát.

Kovács Elvira a médiaszabadság Európában témakörben is felszólalt. „A médiaszabadság az újságírói demokrácia feltétele. Azt is ki kellett mondani, hogy az Európa Tanács tagállamiban még mindig van olyan ország, ahol az újságírók nincsenek biztonságban.”

Strasbourgban az Európai Néppárt frakciójának alelnöke azt mondta: hozzá kell járulni az újságírók védelméhez.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen