Ugrás a tartalomra

Megmutatkozott Vajdaság

A Rejtőzködő Kárpát-medence címet viselő sorozat első idei rendezvényén, pénteken este a budai Magyarság Házában Vajdaság mutatkozott be, fiatal tehetségek felvonultatásával.

A rendezvénysorozat szervezője a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Magyarság Háza, amelynek célja a Kárpát-medence kincseinek bemutatása, a határon túli magyar területek kultúrájának megismertetése és megszerettetése, hiszen így kerülhetnek egymáshoz közelebb azok a nemzetrészek, amelyek földrajzilag távol élnek egymástól, de egy nyelvet beszélnek, közösek a gyökereik.

Az estet, amelyen vendégként részt vett Pásztor István, a Vajdasági Képviselőház elnöke, Pirityiné Szabó Judit, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője, Lovas Ildikó, a Magyar Nemzeti Tanács művelődési tanácsosa, Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója, valamint Rúzsa Magdi énekesnő, ifj. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében ismételten leszögezte: hiszi és vallja, hogy a vajdasági magyar közösségnek van jövője ezeréves szülőföldjén.

„Nemcsak megmaradhatunk, nemcsak megőrizhetjük identitásunkat szülőföldünkön, hanem gyarapíthatjuk is azt, gyarapodhatunk szellemi és anyagi értelemben egyaránt”.

Az MNT elnöke elmondta: a vajdasági magyarság országos önkormányzata olyan magyar közösséget épít hittel, tudással, sok-sok munkával, amely nem azon ügyködik, hogy a kivonulás, az önfeladás, a menekülés szervezett stratégiáját valósítsa meg. „Az elmúlt években öt ágazati fejlesztési stratégiát dolgoztunk ki, s azok mentén számtalan intézkedést, programot valósítottunk meg, amelyek következtében ma az intézményrendszerünk szervezettebb, hatékonyabban használhatjuk ki erőforrásainkat, kapacitásainkat” – emlékeztetett az MNT elnöke.

Ifj. Korhecz Tamás örömét fejezte ki amiatt, hogy a Vajdaságot bemutató művészek „a jelent, a fiatalságot és a jövőt” képviselik és bizonyítják, hogy nemcsak gazdag hagyományaink vannak, hanem alkotó jelenünk is, amely „annak a biztosítéka, hogy ez a magyar közösség élni akar és élni fog az elkövetkező századokban is”.

A budai Várban található Magyarság Házában Csizmadia Anna, a Fölszállott a páva egyik győztese, Török Tilla Junior Prima-díjas népdalénekes, Török Flóra és Török Dancsó Ádám népzenészek, a Csalóka és a Fokos zenekar, az újvidéki Művészeti Akadémia végzős hallgatói, Bakos Árpád énekes, Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó néptáncosok igyekeztek a budapesti közönséghez közelebb hozni a vajdasági hagyományokat a műsorban, melyet László Sándor, az Újvidéki Színház igazgatója állított össze.

A rendezvény megszervezésében a Magyarság Háza munkáját segítette Lovas Ildikó, az MNT művelődési tanácsosa, valamint Hajnal Jenő, a VMMI igazgatója és László Sándor, az Újvidéki Színház igazgatója is.

A rendezvény ideje alatt az érdeklődők megcsodálhatták Dormán László fotóművésznek a Magyarkanizsai Írótáborról készített összeállítását.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, s-K
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen