Ugrás a tartalomra

Megmaradni a küzdelmek ellenére is

Tegnap délután emléknapot tartottak az aracsi Pusztatemplomnál

A tordai Aracs Hagyományápoló Társaság szervezésében tegnap 19. alkalommal tartottak emléknapot az aracsi Pusztatemplomnál.

Az ünnepségen a Magyar Nemzeti Tanács tisztségviselői, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági és tartományi parlamenti képviselői, a szabadkai magyar konzulátus munkatársai és mások mellett Torda testvértelepüléseiről, valamint az egész Vajdaságból érkezett látogatók is részt vettek.

A program a Mellár József törökbecsei atya és paptársai által celebrált szentmisével kezdődött, majd Orosz Attila református esperes szólt a hívőkhöz. Az ünnepi műsorban Vajda János, az Aracs Hagyományápoló Társaság elnöke mondott köszöntőt. A Pusztatemplom történetéről szólva kiemelte: az egymás közötti megértés és tolerancia mellett szükség van az igazságra is.

– Az igazság pedig a felsorolt adatokból tisztán kiolvasható: az aracsi Pusztatemplom a múltban is, most is a miénk, magyaroké. Ahogy a múltban, úgy most is törődünk vele mi, itteni magyarok, az anyaország, az itteni magyar vezetés, és kiemelten a Magyar Nemzeti Tanács – ez pedig azt jelenti, hogy jövője is lesz – tette hozzá Vajda.

Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke ünnepi beszédében többek között arról szólt, hogy az egyetemes magyarság egyik kiemelt jelentőségű műemlékének a sorsa olyan, mint népének a sorsa: megmaradt a küzdelmek ellenére is.

–  A történelmünket alakító évszázadok eseményei óriási áldozatokat követeltek, és gyökeresen változtatták meg országunk és a térség államainak sorsát. Hitünk, magyar nemzeti tudatunk, anyanyelvünk, hagyományaink mellett, ha nagy árat fizettünk is érte, kitartottunk, helyt álltunk.

Helytállásra most is szükség van, mert a szerepvállalás nagy felelősséggel jár. Napjainkban is gyakran kell nehéz döntéseket hozni, melyek által a lehető legjobban tudjuk közösségünk javát szolgálni – hangsúlyozta Nyilas.

Az emléknapi műsort szavalatokkal és énekkel a tordai Nagy Szabina és Sági Eléna, az udvarnoki Gúth Emilia, a csókai Tápai Tibor, a csókai Orpheus Egyesület férfikara és Tiszaalpár Népdalköre tette ünnepélyesebbé.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, feró
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét