Ugrás a tartalomra

Megközelítőleg 900 üggyel fordultak tavaly a tartományi jogvédőhöz

A 2016-os évre vonatkozó jelentését ismertette ma a tartományi polgári jogvédő a vajdasági képviselőház ülésén. Az ombudsman a képviselőket arra kérte, hogy a jövőben jobban tájékozódjanak a polgárok jogairól és bátran forduljanak a polgári jogvédő intézményéhez. 2016-ban ugyan kevesebb, mint 900 tárggyal kellett foglalkoznia a polgári jogvédőnek, ez azonban korántsem tükrözi a bejelentések valódi számát – mondta el az ülésen Zoran Pavlović, tartományi polgári jogvédő. „Ezért meghoztam azt a döntést, amely szerint a polgárok minden egyes bejelentését, amellyel az intézményünkhöz fordulnak, be kell jegyeztetni. Az illetékesek, akikhez fordultunk, ezt engedélyezték, és ez alapján kijelenthetem, hogy az idei év első három hónapjában több mint 350 polgár fordult valami ügyben az intézményünkhöz.” A polgári jogvédő jelentése rámutat a kisebbségi nyelvhasználatban előforduló problémákra is, valamint ezekre megoldásokat is feltűntet – mondta el Erdély Lenke. A VMSZ tartományi frakcióvezetője elmondta: a Vajdasági Magyar Szövetség többek között ezért is támogatja Zoran Pavlović ombudsman jelentését. Erdély Lenke, tartományi frakcióvezető, VMSZ: „Azokban az intézményekben, ahol szükség van a kisebbségi nyelv használatára, ott olyan munkaerőket helyeznének el, akik ismerik ezeket a nyelveket. Tulajdonképpen itt a részarányos foglalkoztatás megoldásával, amit a kisebbségi akcióterv is előirányoz, erre lehetőség nyílik.” Az Alternatíva a Vajdaságért koalíció szerint a jelentésnek több olyan pontja is van, amelyekkel kiemeltebben kellene foglalkozni. A Szerb Radikális Párt nem támogatta a jelentést, az Elég volt mozgalom képviselői pedig bojkottálták a mai parlamenti ülést. Svetlana Kozić, tartományi frakcióvezető, Elég volt mozgalom: „Az ülésen jelen leszünk, de a vitákban nem veszünk részt. Elégedetlenségünk oka a társadalomban uralkodó általános helyzet, amit az intézményeink nem hajlandóak figyelembe venni.” A tartományi polgári jogvédő az ülésen ismertette az idei évre vonatkozó tervet is, amely szerint a polgári jogvédő intézménye az idén egy, a migránshelyzet kérdéseivel foglalkozó nemzetközi tanácskozás megszervezését is magára vállalta, valamint tájékoztatási értekezleteket is tartanak majd a tartományi képviselők számára.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír