Ugrás a tartalomra

Megemlékezés a csantavéri Nagytemetőben

Sokan emlékeztek a csantavéri Nagytemetőben, a tavaly felállított emléktáblánál. 1944-ben 53 ártatlan magyar embert gyilkoltak meg a faluban a bevonuló partizánok. A rendezvényen a személyes és a kollektív emlékezés fontosságát hangsúlyozták.

Egyre többen emlékeznek meg Csantavéren az 1944-ben ártatlanul meggyilkolt áldozatokra. A tavaly felállított emléktáblán 53 név szerepel. A nevek között olvasható Kozma Boldizsár édesapjának neve is. Fontosnak tartja, hogy a családok és az egész közösség a hétköznapokban is éltesse az 1944-ben ártatlanul meggyilkoltak emlékét. „Az édesapámért 1944-ben ezen a napon, halottak napján jöttek. Szólították: gyere be, Matyi, egy beszélgetésre. Bement, és azóta nem tudjuk, hogy hol van. Tudjuk, hogy azon az éjszakán bestiális módon cselekedtek vele. Levetkőztették meztelenre, ugráltak a hasukon. Nemcsak őneki, hanem annak a tizenvalahány embernek, a lóistálló mellett levetkőztették őket, körmüket szaggatták.”

Évtizedekig kellett hallgatniuk az áldozatok hozzátartozóinak a szörnyűségekről, és tűrniük a megkülönböztetést. Az elmúlt 25 évben kezdődtek a megemlékezések az 1944–45-ös délvidéki vérengzésekről.

Dudás Károly, tanácselnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Igaz, az első években, 90-ben, 91-ben alig voltunk tízen-tizenöten a szabadkai téglagyárnál, vagy a bajmoki akácfánál, de már egyre többen vagyunk, és engem külön örömmel tölt el, bár szomorú ez az esemény, de egyfajta elégedettséggel tölt el, hogy már Csantavéren is ilyen sokan voltunk, és ilyen sokan emlékezünk azokra az emberekre, akik nagyszerű emberei voltak a közösségnek. Egyetlen bűnük volt: az, hogy magyarok voltak.”

A megemlékezésen beszédet mondott Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Felszólalásában hangsúlyozta a személyes mellett a kollektív emlékezés fontosságát. Véleménye szerint a vajdasági magyar politikum az elmúlt években hatalmas előrelépést ért el a szerb-magyar történelmi megbékélés folyamatában. „A vajdasági magyar közélet, a vajdasági magyar politika, ezen belül a Vajdasági Magyar Szövetség elvégezte a feladatát. Megszületett a történész vegyes bizottság. Úgy tudom, hogy az idén bemutatja az eddig elvégzett munkának az eredményeit. Ezenkívül elfogadásra került a szerb parlament részéről az a deklaráció, amely elítéli a kollektív bűnösséget. Másrészről elfogadásra került az a kormányrendelet, amely hatályon kívül helyezi a három magyar falu lakosaira a kollektív bűnösség elve alapján kiszabott büntetést, fölállításra került a csúrogi emlékmű, és tavaly november 2-án Aleksandar Vučić főt hajtott és virágot helyezett el a szabadkai ártatlan áldozatok emlékművénél.”

Az 1944-es ártatlan áldozatok emléktáblájánál koszorút helyeztek el a VMSZ elnökségének és szabadkai szervezetének nevében. A szabadkai önkormányzat és a tartományi kormány képviselői is koszorúztak. Az áldozatok rokonai, hozzátartozói is emlékeztek Csantavéren, halottak napján.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen