Ugrás a tartalomra

Más tollával…

A Magyar Szó tegnapi számában megjelent A polgárok érdekei az első helyen címmel a Demokrata Párt zentai szervezetének sajtótájékoztatójáról egy összefoglaló. Jóízlésű ember legszívesebben félrenézne, amikor ilyenfajta viselkedéssel szembesül, hiszen pontosan tudja, ki és mit tett és tesz Zentáért. Szeretnénk arra emlékeztetni a Demokrata Pártot, hogy más tollával ékeskedni nem illik, sőt, felettébb problémás viselkedés.
És mielőtt a többi koalíciós partner is hasonló sajtótájékoztatón hirdetné, hogy mennyit is tett városunkért, felidéznénk egyetlen momentumot: a város 2009-ben megkapta a Tartományi Nagyberuházási Alap jóváhagyását termálkút fúrására. A projektumot éppen a Demokrata Párt akkori polgármestere, Širková Anikó állítatta le, még 2010 februárjában, amikor is megsemmisítette a pályázati kiírást a fúrásra.
A többi ,,tollról” is beszélhetnénk, de úgy véljük, többet ér végezni a dolgunkat. Közösen, Zentáért.

a Vajdasági Magyar Szövetség zentai Községi Szervezete

Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen