Ugrás a tartalomra

Márciusban megnyílik a Királyhalom–Ásotthalom átkelő

A jövő év első felében jelentős előrelépés várható a szerb–magyar történelmi megbékélés tekintetében

Jövő év márciusáig megnyílik a Királyhalom–Ásotthalom Szerbia és Magyarország közötti új határátkelőhely – jelentette be Ivica Dačić szerb kormányfő Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági frakcióvezetőjének a kérdésére válaszolva csütörtökön este. A régi Horgos–Röszke határátkelőhely megnyitásának időpontjáról a miniszterelnök egyelőre semmi pontosat nem tudott válaszolni Pásztornak. Ezzel a VMSZ lassan hatéves, 2007-ben kezdődő küzdelme, úgy tűnik, a vége felé közeledik. A párt akkor kezdett el annak érdekében közbenjárni, hogy Magyarország és Szerbia között új határátkelőhelyek megnyitásával tegyék emberségesebbé és ütemesebbé az utazást.

Lapunknak nyilatkozva Pásztor emlékeztetett, hogy a Szerbiai Képviselőház november 15-én ratifikálta a szerb–magyar kétoldalú határforgalmi egyezményt, amely megteremtette a jogi hátteret az új határátkelőhelyek megnyitására.

– A miniszterelnöknek elmondtam: nem normális, hogy mondjuk a karácsonyi ünnepekben és az azt megelőző néhány napban Horgoson hat-hét órát kellett várniuk az utazóknak, Kelebián pedig három-négyet. Ekkor Dačić közölte, hogy a Királyhalom–Ásotthalom átkelő megnyitása márciusra várható. A régi Horgos–Röszke határátkelő vonatkozásában szintén folyamatban vannak az előkészületek. Dačić két másik fontos dolgot is elmondott. Közölte, hogy felfelé ível Magyarország és Szerbia kapcsolata, és ennek jegyében a jövő év első felében jelentős előrelépés várható a két ország közötti történelmi megbékélés terén. Ezen kijelentése a Tomislav Nikolić és Áder János államfők közötti találkozó eredményére, vagyis a második világháború ártatlan áldozatai előtti közös főhajtásra való utalás volt. Dačić azt is elmondta, hogy jövőre a két ország első alkalommal szervez közös kormányülést. Ez nyilvánvalóan a gazdasági és egyéb életszerű kérdések ügyében jelenthet majd előrelépést. Tudtommal Szerbia mindeddig csak a boszniai Szerb Köztársasággal és Olaszországgal tartott közös kormányülést. Ebből kiderül, hogy milyen jelentős a közös szerb–magyar kormányülés – összegezte Pásztor.

Szerző (Forrás)
Pesevszki Evelyn, Magyar Szó
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen