Ugrás a tartalomra

Marad a koalíció Szabadkán, vagy sem?

A keddi képviselő-testületi ülés a három napirendi pont megvitatásán kívül számos politikai kérdésre is választ ad majd

Kedden tartják a képviselő-testület soron levő 13. ülését, amelynek napirendjén – egyelőre – három téma szerepel. Újra megvitatják a díszpolgári cím adományozásáról szóló rendeletet, amely  változatlan formában kerül ismét a képviselő-testület elé, vagyis olyan formában, mint egy hónappal ezelőtt.

Vagyis a címeket és elismeréseket adományozó bizottság döntése alapján, amennyiben a képviselő-testület ezúttal jóváhagyja, díszpolgári címet adományoznak majd poszthumusz Radomir Konstantinovićnak, illetve Naco Zelić nyugalmazott jogásznak. Naco Zelić címre való jogosultságát a korábbi képviselő-testületi ülésen több képviselő is vitatta.

Napirenden szerepel a Palicsi Állatkert kibővítésére vonatkozó részletes szabályozási terv, valamint a képviselők nyilatkozatot fogadnak majd el arról is, hogy Szabadka nem engedélyezi a genetikailag módosított mezőgazdasági termények termesztését.

A képviselő-testület ülését Kern Sólya Mária elnök asszony távollétében – annak ellenére, hogy nem rendkívüli ülésről van szó – Vesna Berta, a képviselő-testület elnökhelyettese hívta össze. Az ülés összehívásának jogi hátterét többen is különbözően magyarázzák.

Igaz, hogy a törvényes előírások és az ügyrendi szabályzat alapján is, a vkt elnökének távollétében a helyettese veszi át a feladatokat, arra azonban, hogy ebben az esetben miért nem lehetett megvárni az elnök asszony szabadságról való visszatérését, már nem kívántak hivatalos magyarázatot adni.

Ez a képviselő-testületi ülés várhatóan több kérdésre is választ ad. Miután a Szerbiai Demokrata Párt szabadkai szervezetének tagjai, így a képviselő-testületben képviselői feladatokat vállalt személyek is, a Szerb Haladó Pártba igazoltak át, vagyis egy hatalmi pártból egy ellenzékibe, ez arra enged következtetni, hogy éppen a keddi ülés lesz az, ahol kiderül, hogy a politikai találgatásokkal összhangban a Demokrata Párt a Szerb Haladó Párttal lép-e majd koalícióba, kizárva a Vajdasági Magyar Szövetséget és a Szerbiai Szocialista Pártot, vagy pedig egy nagykoalíció alakul, és nem lesz ellenzék a képviselő-testületen belül.

Az érintettek egyelőre nem nyilatkoznak, viszont az elkövetkező napok várhatóan sok kérdésre választ adnak majd.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, mh
Többi hír