Ugrás a tartalomra

Magvető-bemutató Bezdánban

A határ szűkös, az állami földeket azonban mégsem a helybeli termelők művelik

Első ízben látogattak el szerdán este a Magyar Szó mezőgazdasági mellékletének, a Magvetőnek a munkatársai a bezdáni olvasókhoz. Varga Attila szerkesztő a mezőgazdaságot érintő időszerű kérdésekről beszélt, Tóth Bátori Erzsébet programszervező pedig ismertette a Magvető nyereményjátékkal egybekötött előfizetési akcióját. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Pelt Ilona tartományi képviselő asszony is. Az agrártámogatási törvény legfontosabb részleteit ezúttal is az est vendége, Fremond Árpád köztársasági képviselő ismertette. Egyes helybeli termelők elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy ezentúl mindenki részesülhet állami támogatásban, aki mezőgazdasági termeléssel foglalkozik, nem csak azok, akiknek a mezőgazdaság az egyetlen megélhetési lehetőség. Nem tartják helyesnek, hogy amíg a munkaviszonyban levő termelőnek a munkáltató fizeti a nyugdíj- és betegbiztosítási járulékokat, a szubvenciót pedig pluszpénzként könyvelheti el, addig a kizárólag mezőgazdasági termelésből élő gazda arra kényszerül, hogy az állami támogatást visszafizesse az államnak járulékok címén. Fremond szerint az új törvény jelentősége épp abban van, hogy állami támogatásban részesülhessen az, aki a pénzét a föld megmunkálására és a termelésre fordítja.

A bezdáni termelők elmondták, hogy nincs fejlődési lehetőségük, mert a határ kicsi, alig 6000 hektár, és ebből 1300 hektár egy újgazdag tulajdonába került, de az erős konkurencia miatt állami földet sem tudnak bérelni. Fremond szerint a megoldás a gazdák önszerveződésében lenne, de az önkormányzat is segíthetne a helybeli termelőkön, ha az állami földek bérbeadását úgy szervezné meg, hogy a telekkönyvileg nagy parcellákat nem egészben, hanem kisebb parcellákra osztva árvereztetné el, hiszen a törvény értelmében ez lehetséges.

 

Szerző (Forrás)
Kocsi Zoltán, Magyar Szó
Többi hír