Ugrás a tartalomra

Lobbanékony kezdet, békés befejezés

Új személy irányítja a tartományi művelődési és tájékoztatási titkárságot – A lemondás híre és az egészségügy határozta meg a tegnapi képviselőházi ülést

Miroslav Štatkić tartományi művelődési, tájékoztatási és vallási felekezetügyi titkár lemondása kavarta fel az indulatokat a Tartományi Képviselőház keddi, 18. ülésének első részében. A hatalmi Szerb Haladó Párt képviselői, s maga Igor Mirović kormányfő is állították, hogy egyszerű lemondásról, új tisztség miatti önkéntes távozásról van szó, a Szerb Radikális Párt tagjai azonban kötötték az ebet a karóhoz állítván, jobb ismerői a helyzetnek, s mérget mernek rá venni, hogy kirúgásról, menesztésről van szó, amelyet, mellesleg, üdvözölnek.

Leginkább Danijel Radić radikális képviselő felszólalása korbácsolta fel a kedélyeket, aki azt mondta, a távozó titkár „a kocsmából osztogatta a támogatásokat”, de azt is rosszul csinálta, mert csak azoknak jutott, akik a zenei élet részét képezték, ahogyan maga a titkár is.

Amikor Mirović szót ragadott, s kérdőre vonta a képviselőt, hogy esetleg nem azt fájlalja-e, hogy az általa irányított tévécsatorna maradt pénz nélkül a pályázatokon, Radić az emelvénynél sorolni kezdte a szerinte haladó pártinak számító visszaéléseket a helyi médiumokban.

Pásztor István házelnök arra kérte a vitázó feleket, hogy a témáról beszéljenek, s ne kiabáljanak be a felszólalás alatt a másiknak, ennek azonban kevés foganatja volt. A radikális képviselő többszöri figyelmeztetés után sem kívánt a napirendhez visszatérni, így Pásztor megvonta tőle a szót.

Amikor az intézkedés ellenére sem akarta elhagyni a szószéket, a parlament elnöke negyedórás szünetet volt kénytelen elrendelni, hogy békésen oldja fel a kialakult konfliktust. A vita a szünet után már nyugodt hangnemben folytatódott, a képviselők konstatálták Štatkić lemondását, a titkárság élére pedig a kormány javaslatára Dragana Miloševićet, a Szerb Haladó Párt eddigi tartományi képviselőjét választották meg. Mirović elmondása szerint az eddigi titkár a Tartományi Művelődési Intézet, leendő művelődési központ munkatársaként folytatja karrierjét.

A radikálisok már az ülés előtt kifogásolták azt is, hogy egyik javaslatukat nem tűzték napirendre. Đurađ Jakšić frakcióvezető elmondta, több mint 30 ezer aláírást gyűjtött össze a párt azért, hogy Vajdaságban is létrejöjjön egy, a nišihez hasonló, orosz–szerb humanitárius központ. Elismerte, a törvényes határidő még nem járt le, a házelnök a következő ülés egyik témájául is választhatja a kezdeményezést. A tartományi kormányfő a témával kapcsolatban újságíróknak elmondta: semmi kifogása sincs a niši humanitárius központ ellen, de annak megvannak a kapacitásai arra, hogy Vajdaságban is segítsen, ha arra szükség lesz a jövőben, így nem látja technikai okait egy ugyanilyen stáb létrehozásának a tartományban. Legfeljebb politikai célok érvényesítése végett szállhat valaki szerinte síkra emellett.

GÁZ- ÉS VÍZÜGYEK

Területrendezési tervekről, egészségvédelmi programok sokaságáról és belső adminisztrációval kapcsolatos kérdésről is döntött tegnap a Tartományi Képviselőház. Napirenden szerepelt a Futak–Belcsény és a Réva–Jazak–Letenka gázvezetékek infrastrukturális projektumához kötődő területrendezési terv elképzelése, de a szerémségi Száva menti régióhoz kapcsolódó vízgazdálkodási terveket is megvitatták, amelyek célja a vízgyűjtés, vízelvezetés és -tisztítás megoldása.

A parlament elfogadta az előírások és egyéb képviselőházi döntések közzétételére vonatkozó módosítási javaslatokat, továbbá a csehországi Ústí nad Labem-i kerület és Vajdaság közötti régióközi együttműködésről szóló egyetértési nyilatkozatot. A tartományi regionális területrendezési terv 2015. és 2016. évi megvalósításáról is tájékozódtak a képviselők, továbbá döntést hoztak a Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatóbizottságának személyi változásairól.

FEJLESZTÉSEK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN

Az éles vitával tarkított kezdettel ellentétben széleskörű támogatást kaptak a javasolt egészségügyi intézkedések, melyek között van a terhességmegtartás elősegítését célzó program daganatos megbetegedések esetében, a pajzsmirigy, a cisztás fibrózis, a terhesség alatti magas vérnyomás, a mentális zavarok, a cukorbetegség, a meddőség, a stroke kezelését szorgalmazó program is.

A részleteket az ülésen doc. dr Zoran Gojković egészségügyi titkár ismertette, a sajtó képviselőit pedig Mirović emlékeztette: a Vajdasági Klinikai Központ nemrégiben kapott új MRI-készüléket, a regionális kórházakat CT-vel szerelték fel, angiográfiai termeket helyeztek üzembe, 21 gépjárművet vettek a kevésbé fejlett önkormányzatoknak. Pavle Budakov, a Szerbiai Szocialista Párt frakcióvezetője véleményének adott hangot, hogy Újvidéknek egy általános kórházra is szüksége lenne, mert az egészségház és a legmagasabb szintű ellátást nyújtó klinikai központ mellett igény lenne rá. Dr. Bagi Bojan, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője az egészségügyi beruházásokat méltatta, kiemelte, most 40 millió dináros támogatást kap az ágazat, a várólisták megszüntetése a cél.

Csonka Áron, az Alternatíva Vajdaságért, valamint Aleksandar Zelenski, az Elég volt! képviselője az ülés összehívásának módját kifogásolta, egymás után ez már a második ülés, amelyet tíz napon belüli határidővel hívtak össze, ezzel szerintük ellehetetlenítik a képviselők ellenőrző funkcióját, kérdések feltevésének a lehetőségét. Csonka szorgalmazta a Hivatalos Lapban közzétett előírások teljes szövegének kisebbségi nyelvekre történő lefordítását is.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, v-ár
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen