Ugrás a tartalomra

Letették a mórahalmi Szerb Kulturális Központ alapkövét

A központ a szerb kultúra, hagyomány, gasztronómia és egyházi élet otthona lesz. Az épület a röszkei úti bejárónál épül, csaknem 4 millió eurós költségvetésű, IPA határon átnyúló projekt keretében. 

Ünnepélyes keretek között helyezték le a Szerb Kulturális Központ alapkövét pénteken Mórahalmon. Az ünnepi beszédek, majd a magyar és szerb himnusz után a római és a görög katolikus egyház képviselői is megszentelték a helyet.

A Szerb Kulturális Központ kiépítésének ötlete hat évvel ezelőtt született meg Mórahalmon. Nemsokára pedig el is kezdik építeni, és a tervek szerint jövőre, Szent Száva napján adák át az épületet. Branko Ružić, államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter, Szerbia: „Egy ilyen projekt mindenképpen Magyarország és Szerbia kétoldalú kapcsolatainak sokkal magasabb szintjét jelenti, a két nép barátságát szimbolizálja. Úgy gondolom, hogy gyakorlatilag az a kötelék, amely összeköt minket, éppen az európai érték, amelyet mindannyian, mint társadalom törekszünk elérni.”

A magyar Miniszterelnökségből Vitályos Eszter Zsuzsa, európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár vett részt az alapkőletételen, valamint jelen volt Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere is. A 3,7 millió eurós projektet az Európai Unió finanszírozza, de megvalósításában a DKMT Eurorégió, Szabadka városa, Újvidék városa, a mórahalmi Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület és a szerbiai tartományi kormány is részt vesz. Ognjen Bjelić, tartományi fejlesztési, regionális együttműködési és önkormányzati titkár: „Elégedettségemet szeretném kifejezni, hogy ez csak egy lépés a sok közül, amelyekkel egyre minőségibb és jobb kapcsolatot alakítunk ki az úgymond egyszerű polgárok között Szerbia és Magyarország területén is.

A tervek szerint az épületben a közösségi mellett egy szakrális teret is kialakítanak. Duka Félix, elnök, Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület, Mórahalom: „Elsősorban kulturális központ lesz, és a szerb kultúrának minden ágát szeretnénk idehozni. Nagyon érdekesek lesznek a programok, hiszen nem csak a szerbeket várjuk ide, nem csak a magyarokat várjuk ide, nem csak a vajdaságiakat, nem csak a Magyarországon élő szerbeket, hanem ezeket a közösségeket mind-mind együtt.”

A projekt második részeként egy ugyanilyen jellegű magyar kulturális központ nyílna Palicson. Horvát Tímea, alpolgármester, Szabadka: „A palicsi művelődési ház alapkövének a letétele a terveink szerint valamikor a tavasz végén, illetve a tavasz folyamán fog megtörténni. Jelenleg a közbeszerzési folyamat kiírás alatt van, a kivitelező kiválasztásával pedig elkezdődhetnek majd a munkálatok.”

A központok felépítése az Interreg-IPA program Színes Együttműködés projektjének keretében valósul meg.

 

Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok