Ugrás a tartalomra

Küszöbön az állami és önkormányzati médiumok magánosítása

Az ide vonatkozó új törvény előírja, hogy 2015 júliusáig privatizálják a közszolgálati tömegtájékoztatási eszközöket. A jogszabály érinti a magyar nyelvű műsorokat is sugárzó Szabadkai Rádiót, a magyarkanizsai Info Televíziót és a Topolyai Tájékoztatási Közvállalatot is.

A déli híradó a Szabadkai Rádióban mintegy félórás. A szerkesztők és újságírók teljes körű tájékoztatást kívánnak nyújtani hallgatóiknak nap mint nap a térséget érintő eseményekről, történésekről.

A hírműsor előtt nagy a sürgés-forgás a szerkesztőségben, szakadatlanul érkeznek az információk. Félő, hogy nem sokáig lesz ez még így – fogalmazott Tóth Imre. A Szabadkai Rádió Magyar Nyelvű Műsorok Szerkesztőségének újságíró-műsorvezetője kiemelte, a többnyelvűség és a multikulturalizmus szempontjából is jelentős lenne az intézmény további üzemeltetése. „A július elseje utáni időszakban a törvény megtiltja a büdzséből való közvetlen finanszírozást, és át kell térni a pályázaton történő finanszírozásra, de itt a keretösszeg 100 millió dinár, amelyre egy-egy média 5 százalékra pályázhat, tehát egy évben mi az egész évre 5 millió dinárra pályázhatunk, amit ha meg is kapunk, az is csak egy havi költségeinket fedezi.”

A magyarkanizsai Info Televízió is hasonló helyzetben van. Az intézmény szoros kapcsolatokat ápol több külföldi testvérváros, a régió és a környékbeli községek televíziós csatornáival. Már kidolgozta fejlesztési elképzeléseit, ugyanakkor a közvetlen környezetében történő eseményekről szóló tájékoztatást is magasabb szintre kívánja emelni, hiszen mint helyi televízió nagyon fontos szerepet tölt be a község polgárainak tájékoztatásában. „Egy adott közösség tagjai mindig a helyi forrásokból, a helyi médiából tájékozódnak azokról az eseményekről, azokról a történésekről, amelyek őket személy szerint konkrétan is érintik. Ilyen szempontból előnyösebb a mi hírforrásunk, hiszen egy adott eseményről, egy helyi eseményről bővebben tudunk beszámolni a helyi embereknek” – emelte ki Nadrljanski Tornai Erika, az Info TV főszerkesztője.

A Topolyai Tájékoztatási Közvállalatot 2002-ben hozták létre. Televíziós és rádiós műsort is sugároznak, tizenketten dolgoznak itt. Az alapítóhoz, azaz az önkormányzathoz a Privatizációs Ügynökség eljuttatott egy írásbeli értesítést, miszerint van egy érdeklődő a Topolyai Tájékoztatási Közvállalat megvásárlására. Többet azonban az intézmény vezetője sem tud. Dudás Domány Diana szerint ez a helyi médiaház fontos szerepet játszik a topolyaiak és a község lakosainak tájékoztatásában. „A mindennapi rendezvényeinkről, iskolanapokról, sportversenyekről vagy a községi politikai történésekről legjobban és legrészletesebben mi tudunk beszámolni, nagy hiány lenne nélkülünk, de én pozitívan állok a dologhoz, remélem, hogy megmaradunk, és tovább tudjuk végezni a dolgunkat.”

A Vajdasági Magyar Szövetség azért küzdött, hogy a magánosításra váró tájékoztatási eszközök a következő 5 évben megőrizzék az összes sugárzási nyelvet – mondta Pásztor Bálint, köztársasági parlamenti frakcióvezető. „Ez az öt év elegendő ahhoz, hogy elriassza azokat a privatizációs szándéktól, akik nem tisztességes megfontolásból vennének részt az árverésen, ami viszont ennél is fontosabb, hogy a műsorrácsot is meg kell őrizni a következő öt évben.”

Ez biztosítja, hogy a megmaradjanak a különböző művelődési, tájékoztatási és egyéb műsorok, illetve a közszolgálati jelleg – emelte ki Pásztor Bálint.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét