Ugrás a tartalomra

KÖZLEMÉNY

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke csütörtökön fogadta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét.

A megbeszélésen a VMSZ elnöke tájékoztatta a kormányfőt a közelgő szerbiai államfőválasztásról, és a VMSZ Tanácsának döntéséről, melynek értelmében a párt Aleksandar Vucic jelenlegi kormányfő megválasztását támogatja. A döntés hátteréről Pásztor István elmondta: a legfontosabb cél Szerbia belpolitikai stabilitásának megőrzése.

Rámutatott: a vajdasági magyar közösség érdekérvényesítésének egyetlen ésszerű módja a 2016-ban aláírt koalíciós szerződés fenntartása, és az abban foglaltak maradéktalan megvalósítása.

Orbán Viktor támogatásáról biztosította a VMSZ döntését. A megbeszélésen kifejtette: a magyar nemzetrészek gazdasági, oktatási és kulturális fejlődése – csakúgy, mint Magyarország és Szerbia együttműködése – az elmúlt években lépett felfelé ívelő szakaszba, és ezt mindenképpen tovább kell vinni.

A mai budapesti tárgyaláson Orbán Viktor és Pásztor István megállapította: a vajdasági magyar regionális és közösségfejlesztési szervezet, a Prosperitati Alapítvány sikerének kulcsa a közösségi bizalom, enélkül a magyar kormány három éves támogatási programja sem jutott volna el ilyen hatékonyan a pályázókhoz.

A miniszterelnök összegzése szerint az elmúlt évek eredményei azt mutatják, hogy e bizalom politikai megtestesítője a Pásztor István vezette Vajdasági Magyar Szövetség, amely teljesítménye alapján a jövőben is a magyar kormány stratégiai partnere marad.

Szerző (Forrás)
MTI
Többi hír