Ugrás a tartalomra

Kövér László Pásztor Istvánnal tárgyalt

Hivatalos látogatásra érkezett Szerbiába tegnap Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. A házelnök látogatása első napján Szabadkán Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével tartott megbeszélést, majd folytatta útját Belgrádba, ahol a tervezett program szerint ma Maja Gojković házelnökkel, Aleksandar Vučić szerb kormányfővel, valamint Tomislav Nikolić államfővel tárgyal. Az Országgyűlés elnöke felkeresi a Székelykevén és Hertelendyfalván élő magyar közösséget is. Székelykevére ma délután érkezik, ahol Bogos Tivadar polgármesterrel találkozik, Hertelendyfalvát pedig pénteken látogatja meg, ahol a Tamási Áron Művelődési Házban vendégeskedik, majd a hertelendi református templomba, a református püspökségbe látogat. A delegáció tagjaként a házelnököt Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, Pánczél Károly fideszes országgyűlési képviselő, az Interparlamentáris Unió Magyar–Szerb Baráti Tagozatának elnöke és Ljubomir Aleksov szerb nemzetiségi szószóló kísérte el.

Szerző (Forrás)
dió, Magyar Szó Fotó: Molnár Edvárd
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét