Ugrás a tartalomra

Költségvetés kompromisszumok árán

A Tartományi Képviselőház pénteken szavazattöbbséggel elfogadta Vajdaság jövő évi költségvetését, ám a hatalmi pártok képviselői is megjegyezték, kényszerhelyzetből tették, hogy elkerülhető legyen az ideiglenes költségvetés. Továbbra sem értenek egyet Belgrád jelenlegi politikájával, és valamennyien abban bíznak, hogy a jövőben már nem politikai alku eredményeként, hanem a tartomány finanszírozásáról szóló törvény értelmében alakul ki a büdzsé.

A jövő évi vajdasági költségvetés mintegy 80 milliárd dinárt tesz ki, ennek nagyobb része a gazdaságfejlesztési, foglalkoztatási célokra és nagyberuházásokra irányoztak elő, melyben szerepel az Újvidék és Ruma közötti autóút és a Tarcalt (Fruška gorát) átszelő alagút kiépítése is. A költségvetés ezúttal is fejlesztési jellegűnek mondható, és jelentős megtakarításokat hordoz magában. Mintegy 160 millió dinárt sikerül majd megtakarítani a tartományi adminisztráció tízszázalékos leépítésével, és az időközben átvett hatáskörök sem igényelnek új személyek foglalkoztatását. Tehát a 150 hatáskör visszaszerzése ellenére is csökkenteni tudtuk a közalkalmazottak számát – mondta felszólalásában Bojan Pajtić tartományi kormányfő.

– Remélem, ez lesz az utolsó azon költségvetések sorában, melyek feszültségek, kufárkodások és politikai viták közepette jött létre, és reménykedhetünk, hogy a soron következő büdzsé immár a tartomány finanszírozásáról szóló új törvénnyel összhangban készül. Ezzel a célunk az adóhivatal decentralizálása, hogy a Vajdaságban beszedett javak az alkotmányban megszabott összegben helyben maradhasson, és csak a többlet kerüljön a központi kasszába. Tehát az adóhivatal decentralizációja Vajdaság jövőbeli finanszírozásának alapja, hogy ne legyünk továbbra is abban a helyzetben, hogy valaki jószántából és ajándékként folyósítja vissza azt, amit a vajdasági polgárok munkájukkal teremtettek meg. Az új törvény fenntartható megoldást kell hogy szavatoljon. Olyan mechanizmusokat, amelyek a biztonságra, az állandóságra alapoznak, és nem a politizálásra. Az, hogy megszavaztuk a tartomány jövő évi költségvetését, nem jelenti azt, hogy egyetértünk Belgrád jelenlegi politikájával, és nem vonjuk vissza az alkotmánybíróságnál beterjesztett kérvényünket, a továbbiakban is folytatjuk a harcot, hogy Vajdaság megkapja azt a részt, amely a törvény szerint megilleti – tette hozzá Pajtić.

 

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke vitaindító felszólalásában elmondta, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői szavazatukkal nem a jövő évi tartományi költségvetés szövegét támogatják, hanem azt, hogy elkerülhető legyen az első negyedévi ideiglenes költségvetés, mert három hónap rövid idő, és ez alatt az idő alatt úgysem változna semmi. Felesleges magunkat abban ringatni, tavaszra jobb költségvetést tudunk csinálni.

– A költségvetés mintegy 80 milliárd dinár, és ez az a köztársasági költségvetésnek megközelítőleg hét százaléka, ám ezen belül 12 milliárd dinár mindössze virtuálisan létezik, és elméleti esélye sincs annak, hogy 2013-ban ebből egy dinár is felhasználásra kerüljön. A 120 milliárd céleszköz, melyet az Újvidék és Ruma közötti autóút, valamint a Tarcalon át vezető alagút kiépítésére irányoztak elő. Azonban már most bizonyos, hogy ez a pénz csupán papíron létezik, nem lesz elkölthető, mert sem eszmei terv, sem építkezési terv, sem kivitelező nincs még a munka elvégzéséhez – mondta Pásztor, majd hozzátette: – Ez is csupán politikai porhintés, és ezzel a VMSZ nem tud egyetérteni. Jobban örültünk volna, ha a szerb kormány egyenesen kimondja, nincs meg a hét százalék, mert ez a realitás, ez a valóság. Attól tartok – tette hozzá Pásztor – azzal, hogy most mindezek tudatában ismét megszavazzuk a tartományi költségvetést, a következő évekre megteremtettünk egy gyakorlatot. Alapot adtunk arra, hogy Vajdaságnak meg kell elégednie csupán papíron feltüntetett összegekkel. Ez a fajta politika, amelyet hosszabb ideje folytat a vajdasági kormány – a folyamatos meghátrálás, a kompromisszumok keresése, a megalázkodás – be kell hogy fejeződjön. Az elmúlt hat évben, amióta a jelenlegi alkotmány hatályban van, ily módon másfél évnyi nagyberuházási összegtől esett el Vajdaság. Ezen a pénzeken utak, iskolák, járdák, vízvezeték, szennyvízelvezető rendszerek és ipari parkok épülhettek volna.

Mindezeket figyelembe véve, nem kell csodálkoznunk azon, hogy Vajdaság fejletlen régióvá vált. Senkinek sincs joga arra, hogy évről évre, meghátrálva, félve a konfliktusoktól, folyamatosan úgy kössön kompromisszumot, hogy annak Vajdaság polgárai fizessék meg az árát – mondta Pásztor.

A jövő évi költségvetés meghozatalát támogatta a Vajdasági Szociáldemokrata Liga is.

Az ülésen támogatást kapott hét olyan módosító indítvány, amely a Tartományi Fejlesztési Alap létrehozásáról szóló törvényjavaslatra vonatkozik. Ezekből kettőt a szerb kormány, a többit pedig köztársasági képviselők nyújtottak be.

Szerző (Forrás)
Kocsi Zoltán, Magyar Szó
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen