Ugrás a tartalomra

A kishegyesi Agrokons Szerbia vezető silótelepgyártó cége

Magyar Levente magyar miniszterhelyettes és a Prosperitati Alapítvány képviselői, valamint Pásztor István, a VMSZ elnöke megtekintették a megvalósult beruházásokat az Agrokonsban.

Öt mérnököt és több szakmunkást is alkalmazott újonnan a kishegyesi Agrokons Kft. A Prosperitati Alapítvány támogatásának köszönhetően új CNC gépekkel dolgoznak, amelyekhez szakértő munkaerő kell, így többet tudnak majd külföldre is szállítani – magyarázta Őri Ferenc, a cég igazgatója: „A gépeket már beüzemeltük, dolgozunk velük, természetesen ezeket a gépeket azért is vásároltuk, mert sokkal nagyobb precizitást tudunk a gyártásban elérni, és sokkal nagyobb kapacitással tudunk gyártani gépeket, illetve berendezéseket.

A tervek szerint 24 vagy akár annál is több új munkahely teremtődik az Agrokonsban, a minőség javulásával, a gyártás ütemének felgyorsulásával újabb piacok nyílnak meg a már most is szerbiai piacvezetőnek számító kishegyesi üzem számára – mondta Magyar Levente. A magyar külgazdasági és külügyminiszter-helyettes szimbolikusan beindította az újonnan vásárolt plazmavágógépet az új gyártósoron, majd a következőket nyilatkozta: „Mintegy 30 milliárd forintból valósulnak meg ezekben a hetekben-hónapokban olyan nagyberuházások, amelyek száz szám teremtenek munkahelyeket itt a Vajdaságban, és amelyek több ezer beszállítónak adnak megélhetést, piaci lehetőséget. Most egy olyan csarnokban vagyunk, ahol komoly ipari tevékenység zajlik. Fémfeldolgozással foglalkozik ez a vállalat, amely mintegy 400 millió forintnyi fejlesztést valósít meg.

A cég gabonasilókat gyárt, amelyeket terepen szerelik össze. A nyári idényben rengeteg a munka, a téli időszakban azonban szükségük van megfelelő gyárcsarnokra, amelynek kiépítése szintén folyik.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Valamikor májusig az a több mint egymilliós fejlesztés, ami itt elindult, végső formát fog ölteni, ez újabb piacra jutási lehetőséget és piaci mozgásteret jelent ennek a cégnek, növelhető az alkalmazottak száma, illetve olyan munkákat tudnak majd vállalni, amelyekkel a szezonon kívüli időt, a téli hónapokat is ki tudják tölteni.

A látogatás során bemutatták az új autódarut is. A több mint egymillió eurós beruházás 25 százaléka önrészből, 35 százaléka vissza-nem-térítendő támogatásból, negyven százaléka pedig hitelből valósult meg.

 

 

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen