Ugrás a tartalomra

Kiállítás a báni palota évfordulója alkalmából

80 éve épült a báni palota. Multimediális kiállítás nyílt a Vajdasági Levéltár épületében, amely a tartományi kormánynak is otthont adó épületegyüttes múltját és jelenét mutatja be.

A kiállítást Ljiljana Dožić állította össze, megszervezését pedig a tartomány és a Novi Sad 2021 Alap is támogatta.

A tárlat egyebek mellett archív iratok és fényképek segítségével kalauzolja végig az érdeklődőket a báni palota több évtizedes történetén. A Vajdaság szimbólumaként is emlegetett épületegyüttes Dragiša Brašovan építész tervei szerint 1936 és 1939 között épült, napjainkban pedig a tartományi kormánynak és a tartományi képviselőháznak ad otthont.

A báni palota története Újvidék, illetve Vajdaság politikai, gazdasági és kulturális történetét meséli el – mondta Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke. „Ha itt az ember végigtekint ezen a kiállításon és megnézi azt az anyagot, amely egyrészről a Vajdasági Levéltárnak a kincse, másrészről pedig magánemberek által rendelkezésre bocsátott anyag, akkor azt látja, hogy rengeteg olyan képeslap van, amelyiken magyarul írtak az emberek. Rengeteg olyan vonatkozása van az épületnek és a 80 éves múltjának, és reményeim szerint az elkövetkezendő 80 év jövőjének is, amelyek nem csak térségi, hanem közösségi szempontból is érintenek bennünket.”

A kiállítást Igor Mirović nyitotta meg. A tartományi kormány elnöke beszédében elmondta: a báni palota napjainkban a siker, a minőség, az erő és a tartósság jelképe. Szerinte Vajdaság szempontjából fontos, hogy napjainkban is olyan értékeket teremtsünk és képviseljünk, amelyekre 80 év múlva büszkén tekintenek majd vissza az akkor élő nemzedékek. „A báni palota 80 évvel később a siker, a legjobb ötlet, a minőség, a tartósság szimbóluma. Valójában jelképe mindannak, amit koncepcióként szeretnénk felállítani, ha Vajdaságról és egyéb térségeinkről van szó.”

A kiállítás a következő hetekben a Vajdasági Levéltár épületében tekinthető meg.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen