Ugrás a tartalomra

Kérdezz! Felelek!

Kérdéseket tehettek fel a belgrádi köztársasági képviselők a kormányfőnek és a minisztereknek. Az ellenzéki képviselők a többi közt a pénzeszközök felhasználásáról, káderügyekről, a preševói kórház szülészeti osztályáról kérdezték Aleksandar Vučićot.

A VMSZ frakcióvezetője a magyar kormánnyal aláírt kormányközi megegyezésről és a szabadkai kerülőút építésének folytatásával kapcsolatban tett fel kérdéseket.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője rákérdezett a július elsején kötött államközi megállapodásokra és arra, hogy a szerb kormány mennyire elszánt az infrastrukturális kapcsolatokat megvalósítása iránt. „Egyezik-e véleményünkkel, hogy itt nem csupán a közlekedésről van szó, hogy ezek a projektek beindíthatják a gazdaságot nem csak Észak-Vajdaságban, hanem egész Szerbiában?”

A kormányfő szerint annak ellenére, hogy egyesek a nemzetközi színtéren megkísérelik Szerbiát marginalizálni és kiszorítani a regionális utas- és áruszállítási útvonalakról, mindent meg fog tenni a közúti és vasúti útvonalak kiépítésére. Vučić elsősorban a kínai pénzügyi segítséggel modernizálandó Belgrád–Budapest vonal munkálatainak mielőbbi megkezdését hangsúlyozta. „Szerbia ebbe a projektbe nagy lelkesedéssel fog bele. Szerbia biztosítani fogja a rá eső pénzmennyiséget a kínai hiteleszközökből. Ezt szétbontjuk 20-30 évre. Ez nem csak az infrastruktúra fejlesztését fogja eredményezni, növekedni fog a termelésünk, összehasonlíthatatlanul jobb és gyorsabb lesz az áruforgalom, javítja a turisztikai kínálatot.”

A kormányfő a folyami áruszállításról is szólt, konkrétan a tiszai áruszállítás újbóli beindításáról. Hangsúlyozta az új határátkelők fontosságát is, két másik határátkelő mellett a Horgos 2 régi átkelőhely hónap végére tervezett megnyitását.

Pásztor Bálint a 80-as évek óta épülő szabadkai kerülőút, az úgynevezett Y-ág további sorsára és a kormány szándékaira is rákérdezett. Pásztor Bálint, a VMSZ frakcióvezetője: „Számos alkalommal indult meg az építkezés azon a projekten, főként a választási kampányok alatt, utoljára 2011-ben. Higgyék el, Szabadka polgárai elvárják, hogy, ha legközelebb elindulnak a munkálatok, akkor fejezzék is be.”

A VMSZ frakcióvezetője a tarthatatlan helyzetre hívta fel a figyelmet. Felkérte Vučićot, hogy látogasson el Szabadkára és győződjön meg maga a teherautó forgalomról a Zágrábi utcában. A kormányfő a pénzeszközök meglétéről beszélt, de az építkezések folytatásának időpontját nem határozta meg. Aleksandar Vučić, kormányfő: „Tudom, hogy egyesek ígérgették a munkálatok folytatását, de soha semmi. Ha jól emlékszem az 27-28 millió euróba kerül, így mondták azok, akik tervezték és a szabadkai kivitelezők, amikor ellátogattunk. Az a pénz nincs elkülönítve, de ez a 3 milliárd dinár, valamivel több, de rendelkezésünkre áll az a pénz.”

A képviselői kérdések több órán át záporozta a kormányfőre és a miniszterekre. Esetenként még a kormányfő által is megelégelt bekiabálókat kellett figyelmeztetnie az ülésvezetőnek.

Többi hír