Ugrás a tartalomra

Jól halad a Vajdasági RTV új székházának építése

Az építkezést körbejárta Pásztor István, a Tartományi Parlament elnöke.
Tavaly novemberben helyezték le a Vajdasági RTV új székházának alapkövét, az építési munkálatok pedig azóta megfelelő ütemben haladnak. A tervek szerint 2019 végéig elkészül a Vajdasági RTV új székháza, 2020 elején pedig a szerkesztőségek is beköltözhetnek az új épületbe. Miodrag Koprivica, vezérigazgató, Vajdasági RTV: „Elmondhatjuk, hogy a munkálatok a tervek szerint haladnak, illetve húsz nappal az előirányzott határidő előtt járunk. A következő 10 napban várhatóan kiírjuk a pályázatot a munkálatok második fázisára is, amely mintegy 1,8 milliárd dinárba kerül majd. Az állam - különböző szinteken - eddig összesen mintegy 3 milliárd dinárt biztosított.”

Köztársasági, tartományi és önkormányzati összefogás eredményeként a Vajdasági RTV-nek olyan székháza lesz, amely megfelel a jelenkor technológiai elvárásainak - mondta Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke. „Az itt dolgozók felelőssége lesz, hogy ebből a komplexumból olyan műsorok kerüljenek a hallgatóság és a nézőközönség elé, amelyek kielégítik az igényeiket és nem csak a tájékoztatás területén, hanem a kulturális élet, az oktatás, illetve a sport területén is nézhető és hallgatható programok jelenjenek meg.”

Az új székház kiépítése és műszaki felszerelése kapcsán a Vajdasági RTV vezetősége nemzetközi támogatásokra is számít, amelyekből megfelelő technikai hátteret tudnak majd biztosítani az ott dolgozóknak.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen