Ugrás a tartalomra

Isztria megye képviselőit fogadta Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke Újvidéken

A két régió több évtizede jó baráti kapcsolatot ápol, így a küldöttségek olyan kezdeményezésekről tárgyaltak, amelyek az együttműködést és a régiók fejlődését is elősegítené.

Pásztor István a politikai mellett rámutatott a gazdasági együttműködés fellendítésére is, és javaslatot tett arra, hogy Isztria jövőre vegyen részt a mezőgazdasági és idegenforgalmi kiállításon. A vállalkozók minél jobb összekötése, továbbá a hazai termékek az Isztriai piacon való nagyobb részesedése mindkét régiónak jót tenne, és ez úgy érhető el, ha közvetlen kapcsolat alakul ki a vállalkozók között - emelte ki Pásztor.

Valter Flego, Isztria megye zsupánja kifejtette, hogy Vajdaság kiváló partner lehet az Unió által finanszírozott projektekben, tekintettel arra, hogy Horvátország már tagállam, Szerbia pedig az előcsatlakozás fázisában van. Hozzátette, hogy a közös projekteket mielőbb meg kell fogalmazni, hogy készen várják be a 2020-2027-re vonatkozó pályázási időszakot. A két régió közötti együttműködési szerződést még 2006-ban aláírták, ami elsősorban a turizmusra, a kultúrára, a környezetvédelemre, a mezőgazdaságra és a technológiai fejlesztésekre vonatkozik.

Isztria megye képviselőivel Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke is találkozott. Megállapodtak, hogy a Vajdaság napjai rendezvényt jövő év májusában tartják meg Isztriában.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét