Ugrás a tartalomra

Hivatalosan is megnyílt a Vajdasági Szabadegyetem

Magyarországnak, a magyarságnak vannak legitim geopolitikai érdekei és elvárjuk, hogy ezt mindenki tiszteletben tartsa – mondta Szijjártó Péter a Vajdasági Szabadegyetem megnyitóján. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere a Délvidék legjelentősebb szakmai műhelyének csütörtöki nyitónapjára érkezett Kishegyesre. Minden nyáron, immár 13 éve négy napon keresztül számos politikus, művész, gazdasági szakember tart előadást a nyári egyetem hallgatóinak a bácskai faluban.

Ha nyár, akkor Vajdasági Szabadegyetem! A délvidéki magyar közélet egyik legjelentősebb rendezvényének megnyitóján idén is megtelt a kishegyesi Kátai tanya szabadtéri amfiteátruma. Barkóczi Csaba, Pécs: „Most vagyok itt először, de már régóta foglalkozunk egyetemi szinten a határon túli magyarság, földrajzi okokból kimondottan a délvidéki és a horvátországi magyarság helyzetével, ez volt a fő motivációs tényező, hogy jöttünk.”

Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere megnyitóbeszédében hangsúlyozta: Európa nagyon komoly változási folyamatokon megy át és erre közösen és időben kell reagálni. „Ezen a határszakaszon gyakorlatilag egy fizikai akadály jön létre annak érdekében, hogy az illegális bevándorlási nyomásnak elejét vegyük. Így az embercsempészek valószínűleg egy másik útvonalat fognak keresni, amikor gazember módjára pénzt szednek be szerencsétlen emberektől azért, hogy valamilyen utat mutassanak nekik. Azt gondolom, hogy a vajdasági magyarok számára inkább pozitív hatással jár az ideiglenes biztonsági határzár létrehozása.”

Potápi Árpád János azt hangsúlyozta, hogy az ilyen típusú találkozások, mint a nyári egyetem, erősítik a magyar–magyar kapcsolatokat. „Ne felejtsük el, hogy az ilyen táborokban, akár a oldott hangulatban születtek meg szinte a legfontosabb nemzetpolitikai gondolatok,amelyek megvalósításra kerültek. Ilyen volt például az oktatási támogatás, ilyen volt a magyar igazolvány, vagy a kettős állampolgárság ötlete.”

Hajnal Jenő az MNT elnöke a fiatal értelmiségi fiatalok támogatásának fontosságát hangsúlyozta.

Pásztor István, a Vajdasági Képviselőház és a VMSZ elnöke pedig a szerdai magyar–szerb közös kormányülés jelentőségét hangsúlyozta nyitóbeszédében. „Olyan megállapodások kerültek tegnap aláírásra, amelyeknek az igazi haszonélvezői mi vagyunk. Akár infrastruktúrafejlesztésben, akár uniós csatlakozás elősegítése tekintetében, akár mezőgazdasági együttműködés vonatkozásában, a két országban élő nemzeti közösségek, így elsősorban mi vagyunk ebben érdekeltek.”

Az első nap előadói között ott volt Wacha Imre is. A Kazinczy-díjas főiskolai docens, a kommunikációs tudományok szakembere a sikeres kommunikáció alapjairól beszélt a résztvevőknek. „A kapcsolatteremtés a látványnál kezdődik és valahol az igazi kapcsolatteremtés a szaglással fejeződik be, az illattal, de a lényeget tulajdonképpen a látvány és a tartalom, a beszéd együttese hordozza, erre próbáltam felhívni a figyelmet.”

Közéleti, valamint kultúra és életmód munkacsoportokban dolgoznak a nyári műhely résztvevői. Négy nap alatt közel százan – tudtuk meg Csikós Tibortól, a Vajdasági Szabadegyetem főszervezőjétől. „Az első két nap saját magunkkal foglalkozunk, második nap én és a másik kapcsolata, lehet itt baráti, vagy párkapcsolati viszony, itt lesz Hevesi Kriszta, az ELTE tanára is, az utolsó nap pedig az Én és a közösség elnevezésű nap következik.”

A sajtó szerepe és helyzete, uniós kérdések, kultúra, vállalkozásindítás, művészet. Számos kérdéskörről hallhatnak a 13. Vajdasági Szabadegyetem résztvevői. Emellett szórakoztató programokon, játékokon, koncerteken is részt vehetnek a nyári műhely hallgatói a következő napokban. A műhely szombaton este ér véget.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen