Ugrás a tartalomra

A haladók közleményben számolnak be a VMSZ Vučić melletti kampányolásáról

A Szerb Haladó Párt vajdasági sajtóközpontja közleményt adott ki, amely kiemeli: Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja, köztársasági parlamenti képviselő felkérte a polgárokat, hogy vegyenek részt a választásokon és adják le szavazatukat Aleksandar Vučić elnökjelöltre.

Pásztor ezt pártja pancsovai helyi szervezetének ötéves fennállása alkalmából tett látogatása során mondta, és emlékeztetett a Szerb Haladó Párttal kötött köztársasági és tartományi szintű megállapodásra.

Kiemelte: olyan eredmények születtek, amelyek alátámasztják, hogy ezt az együttműködést folytatni kell. Pásztor Bálint Kovács Elvira VMSZ-es köztársasági parlamenti képviselővel együtt látogatta meg a párt pancsovai helyi szervezetét.

Szó esett a kormányalakítástól idáig megvalósított eredményekről, az infrastruktúra fejlesztési prioritásairól és a kisebbségi cselekvési tervről – áll az SZHP szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét