Ugrás a tartalomra

A gazdasági fejlődés itthon tartó erő

Fiatal közgazdászok Kárpát-medencei szintű tanácskozása Újvidéken

Magyarországról, a Felvidékről, Erdélyből és Vajdaságból is érkeztek fiatal közgazdászok, egyetemi hallgatók a Kárpát-medencei Fiatal Közgazdászok Találkozójának (KÁMFOR) Lépj át a Jövőbe című kétnapos újvidéki tanácskozására, melynek helyszíne az Európa Kollégium.

Ez a nyolcadik ilyen találkozó. A vendégek köszöntésekor péntek délután Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium igazgatója bemutatta az intézményt a határon túlról érkezett vendégeknek. Elmondta, hogy 2015 szeptembere óta működik, alapítói Vajdaság Autonóm Tartomány, a Magyar Nemzeti Tanács és az Európa Alapítvány, Magyarország kormányzata pedig folyamatos anyagi hozzájárulással segíti a működését, programjait.

Vajdaság 73 településéről 380 magyar hallgató talált otthonra Újvidéken folytatott tanulmányai idejére az intézményben – ismertette Snejder-Sára –, mely egyedinek számít Szerbia területén. Szakkollégiumi rendszert épített fel azzal az elsődleges céllal, hogy a vajdasági magyar fiatalok itthon maradását támogassa. Ezt a célt szolgálják a folyamatosan szervezett szakmai előadások, tudományos tanácskozások és estek, műhelyfoglalkozások, konferenciák is.

Abban, hogy fiataljaink itthon találják fel magukat, sokat számít, mennyire tudunk összhangban élni a folyamatos változásokkal, mennyire tudjuk követni a világban uralkodó trendeket, újfajta realitást és a technológiai fejlődést – hangsúlyozta az igazgató, majd kiemelte: a jelen konferenciának éppen az az egyik fő célja, hogy a megmaradás szempontjából oly fontos tényezőnek számító gazdasági fejlődésben követni tudjuk a változásokat.

FELGYORSULT ESEMÉNYEK VILÁGA

Földi Márta, a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság elnöke a szép számban megjelent fiatal közgazdászokra utalva annak a véleményének adott hangot, hogy megvolt az értelme annak, hogy nyolc esztendővel ezelőtt megalapították a Találkozót, s arra emlékeztetett, hogy a páratlan számú években Magyarországon, a páros években pedig valamelyik külhoni térségben szervezik meg.

Az előadások témáit az idén is úgy választották ki, hogy azok aktuálisak legyenek a gazdasági fejlődés témakörében – fogalmazott Földi, az idei konferencia címére és témájára utalva. A mai világ a felgyorsult események világa – jelentette ki, a lépéstartás az egyik legfontosabb és legnehezebb feladatnak számít a gazdaság területén is. Mint mondta, a Kárpát-medencei régiónak egy egységes, integrált gazdasági rendszerre van szüksége a teljes siker eléréséhez, a sikerhez pedig mindenképpen hozzájárulnak az ilyen összejövetelek, ahol a fiatalok szakmai tudást is szerezhetnek, de új kapcsolatokat is teremthetnek, s megalapozhatnak jövőbeni sikeres együttműködéseket.

KEDVEZŐ MAKROGAZDASÁGI MUTATÓK

Örömmel nyugtázta annak tényét dr. Nikodémus Antal közgazdász, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért Felelős Államtitkári Titkárság Digitális Gazdasági és Innovációs Főosztályának vezetője, hogy éppen Vajdaság területén indult be elsőként a magyar kormány gazdaságfejlesztési támogatási programja, úgy fogalmazott, máris kiváló eredményeket láthatunk, a fiatal vállalkozók, gazdák „helyzetbe hozásának” lehetünk a szemtanúi. Komoly vállalkozói, feldolgozóüzemi és agrárfejlesztések mennek éppen végbe a Délvidéken – ez az, ami itt tarthat és megtarthat bennünket – húzta alá előadásának felvezetésében Nikodémus. Értekezésében ismertette Magyarország makrogazdasági mutatóit, kedvező tendenciákról számolt be, s fenntarthatónak nevezte a beindult pozitív előjelű folyamatokat.

A délutáni folytatásban prof. dr. Kerekes Sándor, a Kaposvári Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolájának vezetője beszélt a társadalmi tervezés és a fenntartható fejlődés kapcsolatrendszeréről.

Ma, szombaton, további előadásokkal folytatódik a kétnapos szakmai tanácskozás, a kriptovalutákkal való kereskedésről és sikeres vállalkozások, cégek, alapítványok történetéről is hallhatnak a résztvevők.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, v-ár
Többi hír