Ugrás a tartalomra

Folytatódik a Szabadkai Városi Könyvtár épületének felújítása

A cél továbbra is, hogy egy minőségi, XXI. századi könyvtárat hozzanak létre. A szabadkai Városi Könyvtár épületének felújítását a magyar kormány támogatásával valósítják meg.
 

A Szabadkai Városi Könyvtár olvasóterme kedden délután a zsúfolásig megtelt olvasókkal. A könyvtár az idősebb és a fiatalabb generációnak egyaránt kedvelt helye.

Mihajlo Ljubišević, Szabadka: „A könyvtárnak nagyon gazdag könyvgyűjteménye van. Nagyon jók a feltételek és a légkör is megfelelő.”

A Szabadkai Városi Könyvtár épületének felújítása jelenleg is folyamatban van - mondta el Dragan Rokvić. A légkondicionálás és a tűzjelzőrendszer korszerűsítését már teljesen megoldották, valamint egy felvonó is helyet kapott az épületben. Az intézmény igazgatója elmondta: „Az első szakasza az új olvasóterem építésének befejeződött, és éppen ezekben a napokban kezdik meg a második szakasz munkálatait is. Azt várjuk, hogy néhány hónap múlva elkészül az új, XXI. századi olvasóterem. Ugyanakkor komoly projektet készítünk az egész épület újjáépítésére és újjáélesztésére vonatkozóan.”

A Raichle Ferenc tervezte épület 1895-ben épült, akkoriban a Nemzeti Kaszinónak adott otthont, ami a társadalmi-kulturális élet színterének számított. A Szabadkai Városi Könyvtár csak az 1950-es években költözött a patinás épületbe. Az illetékes azt is elmondta, szeretnék megtartani mindazt, amit Raichle Ferenc építészmérnök megálmodott, azonban a modernizálásra is szükség van.

A magyar kormány július eleji döntése értelmében idén 1 milliárd 89 millió forintot hagytak jóvá már folyamatban lévő, illetve új projektekre Vajdaságban - hangzott el Tusnádfürdőn. A 11 terv között szerepel a szabadkai Városi Könyvtár újjáépítése is.

Pásztor István, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Prioritásokat kell mindig felállítani. Azt gondolom, hogy az egyik fontos prioritás mindig az, hogy amit elkezdtünk, azt befejezzük. Ne maradjon félbe, hanem befejezve funkcióba tudjuk helyezni.”

A magyar kormány döntésének értelmében jövőre további 325 millió, 2021-ben pedig 290 millió forint áll majd a vajdasági magyarság rendelkezésére.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV