Ugrás a tartalomra

„A falak maradtak, minden más megújult”

A csantavéri Hunyadi János Általános Iskolában pénteken átadták a felújított épületszárnyat

– Csodálatos lett az iskolánk, pont olyan, amilyennek megálmodtuk. Nekünk diákoknak nagyon tetszik az újonnan kialakított zsibongó, amely a hideg téli, vagy esős napokon kuckót jelent számunkra – hallottuk a diákok üdvözlőbeszédében, a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola felújított épületszárnyának ünnepélyes átadásán. A rendezvény kint zajlott az udvaron. A tanulók verssel és dallal üdvözölték az egybegyűlteket. Az épületszárny felújításának körülményeit Szedlár Erika, a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola igazgatója ecsetelte, miközben köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a projektum megvalósításában:

– Több évig tartó folyamat eredményekét sikerült elérnünk, hogy a Tartományi Nagyberuházási Alaptól megkapjuk a szükséges összeget, a két rossz állapotban lévő épületszárny felújításához. Ez az összeg 32 millió dinárt tett ki. A munkálatok 2012 márciusában kezdődtek el, szeptember elsején pedig már az új tantermekben fogadhattuk a tanulókat. A felújítási munkálatok felölelték a teljes tetőcserét, a külső és belső nyílászárók cseréjét, megújult a villamos- és vízhálózat, valamint a tantermekben és a folyosókon új burkolatot kaptak a padlók. Emellett egy ún. kis zsibongót is sikerült hozzáépíteni az iskolához, így a gyerekek a szünetekben, rossz idő esetén is fedett helyen lehetnek. A falak maradtak, minden más megújult. Ezért is köszönettel tartozunk Kern Imrének, aki a pályázat benyújtásának pillanatától egészen a megvalósításig segítő figyelemmel kísérte a munkánkat – hallottuk az igazgatótól, aki azt is elmesélte, hogy milyen további felújításokra lenne szükség az iskola körül.

– Következő lépésünk az óvodánk teljes körű felépítése lenne, mivel az is egy nagyon régi épület és nincs kielégítő állapotban. A százharminc óvodásunk emiatt nagyon rossz körülmények között tanul és játszik. Egy bizonyos összeget már sikerült szereznünk, de még várjuk a támogatókat. Nagyon örülnénk, ha egy év múlva új óvodát avathatnánk. Ezenkívül szeretnénk bővíteni a sportpálya körül található kerítést is, de legfontosabb a gumiréteg lenne, ami Szabadkán már csaknem mindegyik általános iskola sportpályáján található. Ez a fő célunk, minden bizalmunk a városi Sport és Ifjúsági Minisztériumban van, habár már több éve tettek ezzel kapcsolatban ígéreteket – állítja.

Az átadáson jelen volt többek között Kern Sólya Mária, Szabadka város képviselő-testületének elnöke is, aki köszöntötte a tanárokat és a diákokat:

– Nagy öröm, amikor valami megújul, legfőképpen akkor, ha az kötődik az oktatásunkhoz. Kiemelném, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségnek, mint a projekt támogatójának, nagyon fontos az oktatás és sokat tesz érte. A továbbiakban is törekszik majd a magyar közösségünk megmaradásáért, fejlődéséért, és ebben az oktatásunknak óriási szerepe van. Síkra száll azért is, hogy fejlődhessen ez az iskola, a költségvetésben pedig kieszközölt egy összeget, amellyel folytatódhat az iskola felújítása. A következő projektum a kerítés javítása vagy cseréje lesz – mondta.

Az új épületszárnyat Utcai Róbert plébános szentelte meg. Régi szokások szerint az ajtófélfára felírta az átadás évszámát és a három napkeleti bölcs neveinek kezdőbetűit, beszédében pedig azt hangsúlyozta, hogy ne tápláljuk magunkban a haragot és az agressziót, mert a kedvesség nem egyenlő a gyengeséggel.

 

 

Szerző (Forrás)
Lukács Melinda, Magyar Szó
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen