Ugrás a tartalomra

Évértékelő beszélgetés Pásztor Istvánnal

Pásztor István fontosnak és sikeresnek nevezte a 2019-es esztendőt. Szerinte 2020 pedig a kihívások éve lesz.

Az elmúlt négy évben 86,5 milliárd dinárt tudott megmozgatni a Vajdasági Magyar Szövetség, mintegy 4,5 ezer projekt megvalósításához, ennek pedig csaknem 67 százaléka szerbiai forrásból valósult meg - jelentette ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartományi Képviselőház elnöke ma Újvidéken, ahol évértékelő sajtóbeszélgetést tartott. A politikus fontosnak és sikeresnek nevezte a 2019-es esztendőt. A beszélgetésen számos területet és témát érintettek a sajtó képviselői.

Négy és félezer tételből áll az a lista, amely azokat az országos, tartományi, önkormányzati, anyaországi, IPA-s és egyéb más forrásokból finanszírozott projekteket tartalmazza, amelyeket a Vajdasági Magyar Szövetség az elmúlt négy év teljesítményeként le tud rakni az asztalra - mondta Pásztor István. A VMSZ elnöke hozzátette, ehhez 86,5 milliárdnyi dinárt mozgatott meg a párt, ez pedig nagyobb összeg, mint a tartomány 2020-as teljes költségvetése, ami megközelítőleg 77 milliárd dinárt tesz ki. A 86,5 milliárd dináros pénzösszeg csaknem 67 százaléka pedig szerbiai forrásból való - mondta Pásztor.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „A magyarországi források 26,41%-át teszik ki ennek a 86,5 milliárdnak. Ebből a Prosperitati 74,7%, az MNT-n keresztülfutó különböző támogatási rendszerek mintegy 20,1%, a Szülőföldön Magyarul 0,7%, a falugondnok 0,38%, a falugazdász-hálózat 0,21%, egyéb anyaországi források 3%. Az IPA-ból 5,72% jött be és egyéb forrásokból 1,39%. Mit akarok ezzel aláhúzni és bizonyítani? Ha nem vagyunk ott a döntéshozatali mechanizmusban ebben az országban, akkor az elmúlt négy évben biztosított projektfinanszírozási forrásoknak csak egy részét tudtuk volna biztosítani. Egész biztos, hogy ennyit nem.”

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke 2020-at a kihívások évének nevezte, tavasszal ugyanis többszintű választásokat tartanak Szerbiában. Kiemelte, hogy a legnagyobb vajdasági magyar párt önállóan kíván indulni országos, tartományi és önkormányzati szinten is.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Magyar érdeket csak magyar politikai szervezet tud magyar emberekkel párbeszédben magyarul megfogalmazni. Ezért eddig is és a következő évi választáson is a Vajdasági Magyar Szövetség országos szinten is, tartományi szinten is és önkormányzati szinteken is önállóan fog indulni. Azzal a szándékkal, hogy az elmúlt négy év teljesítménynek az asztalra rakásával, a közösen végigbeszélt elképzeléseknek az asztalra rakásával kivívjuk a szavazópolgárok bizalmát és legitimitást szerezzünk országos szinten is, tartományi szinten is és önkormányzati szinteken is.”

A Prosperitati Alapítvány sikereiről is beszélt Pásztor. Egyebek mellett azt mondta, hogy Vajdaságban nincs olyan magyar lakta település, ahonnan legalább egy nyertes pályázat ne lett volna. Az évértékelőn egyébként a Családi Kör, a Hét Nap, a Magyar Szó, az MTVA, az MTI, a Pannon RTV, a Szabadkai Magyar Rádió, a Vajdaság Ma, a Kossuth Rádió, az Újvidéki Rádió és Vajdasági RTV munkatársai kérdezhettek. Az eseményre a Szabad Magyar Szó is meghívást kapott, közülük azonban senki sem jelent meg az évértékelőn.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír