You are here

Kisimre Árpád a topolyai Cirkalom Táncegyüttes néptánc pedagógusa lett az új összetételű fesztiváltanács elnöke. A Törökkanizsán megtartott alakuló ülésen új alelnököt is választottak.

A 2018-as évben Törökkanizsa lesz a házigazdája a XLII. Durindó és az LV. Gyöngyösbokrétának. Ennek kapcsán megtartotta első ülését az új összetételű Fesztiváltanács. Az idei évben több változtatásra is sor kerül.

Kovács Magdaléna, elnök, Tiszagyöngye Művelődési Egyesület, Törökkanizsa: „A Gyöngyösbokréta és a Durindó terén most az az újdonság, hogy megfordítottuk a napokat, tehát most az első nap, a szombati napon fogjuk tartani a Gyöngyösbokrétát, a Durindót pedig a vasárnap. A szervezőbizottság és a Tiszagyöngye is félve várja az eseményt, mivel ez először történik meg a Gyöngyösbokréta korában.”

A helyi szervezőbizottság és a fesztiváltanács 13 napirendi pontot tárgyalt meg az első ülés alkalmával.

Sutus Áron, elnök, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség: „A házigazdákkal is most találkozunk igazán először, a Művelődési Szövetség és az Intézet már járt kint a saját munkatársaival és a saját csapatával, de most kezdődik meg az érdemi munka, amely majd június elsején, másodikán, harmadikán megmutatja, hogy meddig jutott. Egy nagyon erős csapat van itt Törökkanizsán, nagyon helyes, hogy ennyire izgulnak és ennyire igyekeznek nap mint nap csakis a fesztiválszervezésnek élni.”

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökségének decemberi döntése alapján a folytonosság és megújítás jegyében új Fesztiváltanács tagokat neveztek ki, valamint új elnököt is választottak Kisimre Árpád a topolyai Cirkalom Táncegyüttes néptánc pedagógusa személyében.

Kisimre Árpád, elnök, Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztiváltanács: „Továbbra is fiatalos lendületet szeretnénk továbbvinni, amit elindítottunk az elmúlt 5 év során. Olyan programokat szeretnénk biztosítani a fesztivál keretén belül a fiataloknak, a néptáncot, népzenét kedvelő fiataloknak, ami egy szórakozási lehetőség is számukra, amellett, hogy a magas színvonalú szakmai munkát is be tudják mutatni maga a fesztivál során.”

A Durindó és Gyöngyösbokréta az egyik legnagyobb népművészeti megmozdulás Vajdaságban. A rendezvényen számos népzenei és néptánccsoport képviselteti magát.

 

Szerző: 
Pannon RTV