Ugrás a tartalomra

Elfogadta az EP a 2015-ös szerb országjelentést

"A Szerbiára vonatkozó EP-határozat idén is sikeresen összefoglalja azokat a kérdéseket, amelyek meghatározták a tavalyi évet a szerb eurointegrációs folyamatban" – értékelte Deli Andor vajdasági származású EP-képviselő a plenáris szavazást.

A szerda délutáni vita után ma az EP kiegyensúlyozott, reális és objektív dokumentumot fogadott el Szerbiáról. Az állásfoglalás jó útmutatóul szolgál a szerb kormánynak a további reformok folytatásához és ösztönzi, hogy továbbra is kitartson a sikeresen megkezdett eurointegrációs folyamatban.

A Szerbiára vonatkozó EP-határozat ilyen formában nem jöhetett volna létre a fideszes delegáció összehangolt és eredményes munkája nélkül. Deli Andor fideszes képviselőtársaival közösen több változtatást javasolt az eredeti szövegtervezethez, melyek nagy része a jogállamiság és a kisebbségi jogok erősítésére vonatkozik. A közös munkával sikerült továbbá elérni, hogy a jelentés jobban rávilágítson a kisebbségi kérdésekre.

"Jelentős lépések történtek, amelyek eredményeként tavaly megnyíltak az első tárgyalási fejezetek Szerbiával. Fontos az is, hogy az EU és Szerbia partneri viszonya tovább mélyüljön, például a migránsválság kezelése kapcsán. Ugyanakkor ezen túlmenően még számos témakörben várnak Szerbiára fontos feladatok annak érdekében, hogy felzárkózzon az európai elvárásokhoz" – mutatott rá a szerdai vitában a néppárti EP-képviselő.

Deli Andor felszólalásában hangsúlyozta: "A prioritások között a jogállamiság és a kisebbségi jogok biztosítását említeném, elsősorban azért, mert a Bizottság és a Tanács az elkövetkező hónapokban fogja megvizsgálni az ezen területen megtett lépéseket, annak érdekében, hogy zöld lámpát adjanak a 23-as illetve 24-es tárgyalási fejezetek megnyitásához".

Szerbia az elmúlt hónapokban több ígéretes törvényt, akciótervet dolgozott ki. Kulcsfontosságú azonban ezek sikeres és tényleges végrehajtása, nem csak a tárgyalási fejezetnyitások miatt, hanem elsősorban azért, hogy Szerbia polgárai mielőbb egy európai szintű jogállamiságot élvezhessenek. "Ez különösen fontos a nemzeti kisebbségi közösségeknek, köztük a vajdasági magyar közösségnek, amelyhez én is tartozom" – zárta felszólalását a néppárti politikus.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma
Többi hír