Ugrás a tartalomra

Deli Andor: a buszos személyszállításnak az utasokat kell szolgálnia

Az Európai Parlament elfogadott egy rendeletet, amely lehetővé teszi külföldi, nem honos fuvarozók számára a nemzeti piacokra való belépést és ott helyközi távolsági buszszolgáltatások nyújtását. 

Szerda esti felszólalásában Deli Andor, a Közlekedési és Turisztikai Bizottság fideszes tagja elmondta: a jelentésben sikerült egyensúlyt teremteni a buszokhoz kapcsolódó szolgáltatási piac megnyitása és a tagállamokban megjelenő közszolgáltatási szerződések védelme között. Szerinte a piacok megnyitása új lehetőségeket teremt a szolgáltató cégeknek, a fokozódó versenyhelyzet pedig olcsóbb és minőségibb szolgáltatásokat eredményezhet.

A jelentés védelmi mechanizmusokat is létrehoz olyan útvonalakra, ahol működő közszolgáltatási szerződések vannak érvényben, illetve városi vagy elővárosi vonalak esetében - áll Deli Andor vajdasági politikus a közleményében.

Deli Andor sajtóközleménye:

Az Európai Parlament plenáris ülése által ma elfogatott rendelet fontos lépés a személyszállítási piac liberalizációja felé. A javaslat ugyanis a jelenleg érvényben lévő szabályozással ellentétben lehetővé teszi külföldi, nem honos fuvarozók számára is a nemzeti piacokra való belépést és ott helyközi távolsági buszszolgáltatások nyújtását. Szerda esti felszólalásában Deli Andor, a Közlekedési és Turisztikai Bizottság (TRAN) fideszes tagja elmondta: a jelentésben sikerült egyensúlyt teremteni a buszokhoz kapcsolódó szolgáltatási piac megnyitása és a tagállamokban megjelenő közszolgáltatási szerződések védelme között.

„A piacok megnyitása új lehetőségeket teremt a szolgáltató cégeknek, a fokozódó versenyhelyzet pedig olcsóbb és minőségibb szolgáltatásokat eredményezhet. Ugyanakkor a jelentés védelmi mechanizmusokat is létrehoz olyan útvonalakra, ahol működő közszolgáltatási szerződések vannak érvényben, illetve városi vagy elővárosi vonalak esetében. További fontos eleme a jelentésnek, hogy kivédené az útvonalak közötti „mazsolázást". Sértené mind a piac, mind az utasok érdekeit, ha a fuvarozó cégek érdeklődése kizárólag a nyereséges útvonalakra koncentrálódna, és károsan érintené egyes vidéki települések elérhetőségét is.  A buszos szolgáltatásoknak pedig pont az az előnye, hogy lehetővé teszik a könnyű kapcsolattartást a legfélreesőbb régiókkal is" - hangsúlyozta a fideszes képviselő, miután az EP elfogadta az autóbusszal végzett személyszállítás nemzetközi piacához való hozzáférés közös szabályairól szóló rendelet módosítását, mely a II. Mobilitási Csomag keretén belül került bemutatásra.

A buszos szolgáltatások európai piaca évek óta bővülő tendenciát mutat. Az IRU (Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Egyesület) adatai szerint a buszközlekedés 1%-os növekedése 85.000 új munkahelyet teremthet az Európai Unióban miközben egyéb pozitív szociális, gazdasági és környezetvédelmi hatásai is jelentősek. Az új előírások növelik a multimodalitást, hiszen a buszszolgáltatók számára elérhetővé teszik más közlekedési módok termináljainak a használatát, és hogy bekapcsolódjanak a távolsági közlekedés további bővítésébe. „Üdvözlendő, hogy a szöveg megerősíti azon elvárást, hogy az új szolgáltatások ne veszélyeztethessék a már meglévő közszolgáltatási szerződések gazdasági egyensúlyát, valamint azt, hogy a nemzeti hatóságoknak jogában álljon a szolgáltatói engedélyt minden ilyen esetben bevonni" - tette hozzá Deli.

Deli felszólalásának végén sajnálatának adott hangot, hogy míg az Európai Parlamentnek sikerült elfogadnia a jelentést, a Tanácsban egyelőre nem történt érdemleges előrelépés. A végső megegyezés a két intézmény között így már a májusi választások után felálló új parlamentre vár.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen