You are here

Száztizenhárom első éves egyetemista költözött be a Magyar Nemzeti Tanács által társalapított Európa Kollégiumba. Ünnepélyes tanévnyitó keretében ma fogadták az első körben felvételt nyert hallgatókat és szüleiket, majd aláírták a bentlakásra vonatkozó szerződéseket.

Az eseményen jelen volt dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki örömét fejezte ki annak a kapcsán, hogy egyre népszerűbb a fiatalok körében a telepi városrészen épült diákotthon: - Ezzel egy olyan központ jött létre, amely azt mutatja meg a számunkra, hogy van magyar jövő a Vajdaságban, a demográfiai és az elvándorlási problémák mellett is van magyar lét. Öröm azt látni, hogy teltházas a kollégium, valamint, hogy ilyen jó magyar közösség alakult ki itt, Újvidéken. Nagyon jó ölet volt az Európa Kollégium megépítése, más nemzetrész számára is mintául szolgálhat - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A mai nap egy örömünnep, fogalmazott Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke: - Öröm közösségi értelemben és öröm azoknak a családoknak, akiknek gyermekei most kezdnek el egyetemre járni. Nincs is nagyobb boldogság az ember életében, mint amikor a gyereke előrehalad. Ezek a családok azzal büszkélkedhetnek, hogy gyermekeik szorgalmasak, okosak, s megvívták azt a csatát, ami az egyetemi fölvételhez kell. Nekünk közösségileg az a feladatunk, hogy a családokat, meg a gyerekeket is segítsük, hogy el tudják érni a céljaikat - hangsúlyozta Pásztor.

Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium megbízott igazgatója a diákokhoz szólva elmondta: - Egyetemi éveitek alatt álmaitok megvalósulásában az Európa Kollégium mindig a társatok lesz. A mi álmunk akkor valósul meg, ha kollégistáink egyetemi diplomával a kezükben, felkészülten az élet kihívásaira, a tudományok és választott szakmájuk területén kiváló szakemberekké válva, kellő tudással és tapasztalattal versenyképesen indulnak tovább az élet útján. A mi álmunk megvalósulásának feltétele az is, hogy kollégistáink magyar nemzeti identitásban megerősödve, a magyar kulturális és nemzeti, történelmi értékeinkben, évezredes hagyományaink ápolásában gazdagodva induljanak tovább az úton, felkészülve, hogy továbbadják ezeket az értékeket az utókornak - hangsúlyozta.

A diákotthon második körös felhívását október 10-e és 20-a között teszik közzé.

 

Szerző: 
Vajdaság Ma, Ádám Csilla