Ugrás a tartalomra

Bartók Bélára emlékeztek Horgoson

Bartók Béla Horgoson címmel szombaton emlékműsort tartottak a falu szélén álló Brauswetter-villában, ahol száztíz évvel ezelőtt, 1906. augusztusának végén Bartók tíz napot töltött népdalgyűjtéssel.

 A magyar kormány 2016-ot Bartók-évvé nyilvánította, mivel idén ünnepeljük születésének 135. évfordulóját.

Ebből az alkalomból Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma egy kiállítást állított össze.

A Mikrokozmosz című tárlatot a Szabadkai Magyar Főkonzulátus és a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából a horgosi Bartók-emlékműsor vendégei is megtekinthették.

A villa nagytermében berendezett kiállítást Menyhárt Attila, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus vezető konzulja nyitotta meg.

A megjelenteket üdvözölte Hajnal Jenő, az MNT elnöke, Sors Róbert, Horgos helyi közösség tanácsának elnöke és a villa tulajdonosa, Halász György is.

Bartók horgosi látogatásának részleteit szakemberek ismertették, majd színvonalas művelődési műsor következett, amelyben a népdalénekesek, a néptáncosok és a népzenészek is Bartók-gyűjtésű dalokat, feldolgozásokat adtak elő.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok