Ugrás a tartalomra

Az élet és a papírforma két külön dolog

Vannak nyitott kérdések Szerbiában a tartomány és a köztársaság, valamint a nemzeti kisebbségeket érintő kérdésekben, de ennek ellenére jobb a helyzet, mint néhány éve – nyilatkozta Pásztor István, a VMSZ elnöke a Pannon RTV-nek.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke reagált Tomislav Nikolić budapesti látogatása során tett kijelentésére, aki azt mondta az M1 Este című műsorában, hogy Szerbia nagyon jól megoldotta a kisebbségeket érintő kérdéseket, és a magyarok számára teljes mértékben biztosított a kisebbségi jogok gyakorlása.

Pásztor István: „A részletek vonatkozásában, a mindennapok vonatkozásában, a teendők vonatkozásában millió nyitott kérdés van, amit meg kell oldani, akár a rehabilitációs törvény, a nemzeti tanácsokról szóló törvény, a részarányos foglalkoztatás, Vajdaság kérdése, mindez papíron, elvben, alkotmányjogilag rendben van, életszerűen viszont nincsenek rendben.”

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta: a felsorolt kérdések továbbra is tartós megoldásra várnak. Ezeken a jövőben továbbra is dolgozni fognak – tette hozzá.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír