Ugrás a tartalomra

Az anyanyelvi nevelés és oktatás fontossága

Szabadka területén megkezdődött az iskoláskor előtti gyermekek beiratkozása a napközikbe, bölcsödékbe és az óvodákba a 2013/2014. iskolaévre.

Az óvodáskorú gyermek szülei előtt gyakran felvetődik a kérdés, hogy hova, illetve milyen nyelvű óvodába írassák a gyermeküket. Manapság nagy „divat” hogy melyik óvodát vagy iskolát választjuk. Magyar szülőkként hajlamosak vagyunk idegen nyelvű óvodába íratni a gyermeket csak azért hogy megtanulja az állam nyelvét, hogy esetleg „jobban érvényesüljön” az életben. De ezzel a többségi kultúrát is elsajátítjuk, a sajátunk pedig feledésbe merül.

 

Az óvoda szerepe az anyanyelvi nevelésben kiemelt, hiszen 3-6 éves kor a legintenzívebb időszaka a beszédfejlődésnek, ekkor fejlődik a legintenzívebben a gyermek beszéde.

Az anyanyelv ismeretét és gyakorlatát már az óvodában el kell kezdeni mert a nyelv ismeretét a pici gyermek magába szívja. Ez az alap. Ezt sajátítja el a  gyermek első nyelvnek, ami a családjához, a legszorosabb emberi közösséghez köti.

Nagyon fontos hogy az óvodás korban is egészséges lelki környezetben legyen, hiszen ez a személyiség alakulására is kihat. Ismeretlen környezetben nem tud kommunikálni, ha nem érti vagy csak kicsit érti a nyelvet. A nyelvi akadályok miatt a gyermek befelé fordulhat. Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen nehézségek elé állítjuk a gyermeket ha nem anyanyelvű csoportban íratjuk? Mennyire szenvedhet lelkileg az a gyermek? Szorong és fél megszólalni, mert nem tudja kifejezni magát. Hogyan lesz így sikerélménye a kíváncsi, tudásra éhes gyermeknek ha nincs önbizalma és nem talál örömet a tevékenységeiben?

Amikor a gyermek bekerül az óvodába, képes-e néhány órát, vagy egész napot otthonától távol, szülei nélkül tölteni? A reggeli elválás után képes-e megtalálni a biztonságot az óvodában? Az anya hiányát azzal enyhíti, hogy felidézi annak szavait, gesztusait. És, ha az óvónő egy biztos pont, érti a gyermek nyelvét, akkor tud a gyermeknek segíteni, mert el tudja neki mondani hogy mit szeretne és mi bántja.

A gyermek is az anyanyelvén játszik és gondolkodik, mint ahogy mi felnőttek is az anyanyelvünkön sírunk, vagy éppen álmodunk! Minden gyermeknek olyan intézményben a helye, amilyen nyelven a szüleivel beszél otthon. Ahhoz, hogy a gyermeknek önbizalma, saját véleménye, önálló döntése legyen, nagyon is fontos, hogy már az óvodában olyan nyelven tanuljon amit meg is ért!

A gyermeket az óvodába azért vigyük, hogy a képességeit, készségeit fejlesszék, felkészítsék az iskolára, megszilárdítsák benne anyanyelvi ismereteit, bővítsék szókincsét.

Fontos, hogy sokat beszélgessünk a gyermekekkel, mert minél több beszédet hall, annál jobban ösztönzi saját magát a beszédre. Beszélgetések során fejlődnek a társas kapcsolatok. Az a gyermek, aki szívesen beszél az anyanyelvén, mert azt érti és szereti, az a felnőtt korában is ápolni fogja!

Az anyanyelv az, amit senki nem vehet el tőlünk!

Szerző (Forrás)
Dorogi Erika
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen