Ugrás a tartalomra

Átadták Zentán a Gimnázium új épületszárnyát

Az épület ebédlővel, kis teakonyhával, 6 tanteremmel, mosdókkal, mozgássérült feljáróval bővült. Három iskola működik benne, mintegy ezer diák és 200 tanár dolgozhat korszerű körülmények között.
A Zentai Gimnázium épületében az oktatás magyar és szerb nyelven folyik. A korszerűsítés a tanároknak és a diákoknak is jobb körülményeket biztosít. Mija Vlah, 3. osztályos tanuló, Zentai Gimnázium: „Másmilyen, mint korábban, mivel két évig a felújítás előtt is a gimnáziumba jártam, és elmondhatom, hogy tetszik, mert új, mert be lett meszelve, sokkal tisztább, mint korábban, új televíziók, laptopok vannak.”

Kovács Dorina, 3. osztályos tanuló, Zentai Gimnázium: „Akkor, amikor elhagytuk az iskolát, kicsit szomorkodtunk, hogy el kell hagynunk egy egész évre, de amikor visszajöttünk, nagyon-nagyon megörültünk, és mintha egy teljesen más helyre jöttünk volna vissza. A felszerelés is teljesen új volt, a tantermek, a folyosók is mind máshogy néztek ki. Persze kellett egy kis idő, mire beleszoktunk, visszaszoktunk, és megszoktuk az új körülményeket, de nagyon-nagyon jó.”

Az épületen párhuzamosan két munka is folyt. A szerb állam támogatásából a felújítási, míg a magyar kormány támogatásával az új szárny építési munkálatai zajlottak. Ujházi Éva, igazgató, Zentai Gimnázium: „Most, hogy megtörtént ez a hozzáépítés, megkaptuk ezt a hat új termet, tulajdonképpen minden középiskola két új termet kapott, amit már csak az az egy középiskola használ, így tehermentesítették a meglévő épületnek a termeit is, meg ugye, használni tudjuk.”

Zenta község önkormányzata mindent megtesz az oktatás korszerűsítése érdekében, de ehhez gyakran kevésnek bizonyul a saját ereje, ilyenkor jól jön a támogatás és a segítség – emelte ki az átadóünnepségen Czegledi Rudolf, Zenta VMSZ-es polgármestere: „Úgy érezzük, hogy ez egy szükséges és nagyon fontos lépés volt, hogy a 143 éves zentai középiskolai oktatás megmaradjon, és tovább tudjon fejlődni, és hogy ez a fejlődés ennél erőteljesebb legyen a jövőben.”

Az új épületszárny átadásán Potápi Árpád János Magyarország nemzetpolitikáért felelős fideszes államtitkára, valamint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke közösen vágták át a szalagot.

Mindannyiunk hosszútávú közös feladata, hogy jobbá tegyük az oktatási rendszerünket, ami nemcsak az iskolákra vonatkozik, hanem a felnövekvő generációk gondoskodására is – mondta Pásztor István, a VMSZ elnöke: „Azt gondolom, hogy sok tekintetben ez a zentai középiskolai központ példaértékű lehet. Itt három önálló középiskola működik egy fedél alatt. Azt látom, hogy évekre visszamenőleg a vezetők között semmiféle súrlódás nincsen, közösen megosztva a feladatokat és felelősséggel irányítják ezt a közel 6000 négyzetméternyi iskolát, ahol rengeteg feladat meg gond van.”

A Zentai Gimnázium új épületszárnya a magyar és a szerb kormány támogatásának köszönhetően épült fel, és ez a beruházás ékes példája annak, hogyan tud a két ország közösen munkálkodni a térség felemelkedése érdekében - emelte ki Potápi Árpád János Magyarország nemzetpolitikáért felelős fideszes államtitkára: „Örülünk ennek a bővítésnek, örülünk annak, hogy a gyerekeknek még mindig közel a 85 százaléka magyar nemzetiségű, tehát a magyar oktatási rendszernek ez egy erős bástyája ez az intézmény, illetve ez az új épület is, és hát reméljük, hogy az a 330 millió forint, amit a szakképzésbe, akár pedig az új épületnek a megépítésébe tett bele a kormány, illetve tudtunk ebbe fordítani az hasznára válik a zentai magyarság, a vajdasági magyarság, de elsősorban pedig a fiataloknak, hiszen, amikor a fiatalokat, a gyerekeket támogatjuk, akkor saját jövőnket támogatjuk.”

Az 1906 és 1910 között épült gimnázium kibővítését a magyar kormány 120 millió forinttal, a szerb kormány pedig 172 millió dinárral támogatta.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír