Ugrás a tartalomra

Átadta évi jelentését a házelnöknek a tartományi ombudsman

Átadta a 2018-as évre vonatkozó jelentését Zoran Pavlović tartományi ombudsman Pásztor Istvánnak, a Tartományi Képviselőház elnökének.

A polgári jogvédő a beszámoló szerint nagy figyelmet fordított egyebek mellett az emberi és kisebbségi jogok javítására, a gyermekek jogaira, illetve a nemek közötti egyenlőséget érintő ügyekre.

A találkozón szó esett arról is, hogy jobban oda kellene figyelni az intézmények megelőző tevékenységeinek megerősítésére. Pásztor István elégedett volt az ombudsmani hivatallal való együttműködés tekintetében, ami szerinte a jövőben még erősebb és intenzívebb lehet.

A találkozón megállapodtak abban is, hogy a jelentés már a tartományi képviselőház következő ülésén napirendre kerülhet.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen