Ugrás a tartalomra

Aszfaltoznak a csókai falvakban

A napokban Csókán a polgármesteri hivatalban szerződést írt alá az önkormányzat a Vojput vállalattal több utca útburkolatának a felújítására, illetve kiaszfaltozására Hódegyházán és

– Még a tavasszal értesültünk róla, hogy a Tartományi Nagyberuházási Alap jóváhagyta a tervezett utcák kiaszfaltozását, és májusban alá is írtuk a szerződést az alappal.

Ezt követően az önkormányzat határozatot hozott, amellyel felhatalmazta a Csóka Kommunális Közvállalatot a közbeszerzési eljárás lebonyolítására, amely szeptember közepén sikeresen be is fejeződött.

Az elmondottak voltak az előfeltételei a kivitelező kiválasztásának és a vele kötendő szerződés aláírásának, amelyre most került sor. Az útfelújítások elvégzésére a legkedvezőbb árajánlat a Vojput vállalattól érkezett – mondta Balázs Ferenc polgármester.

Hódegyházán a Proletár utca aszfaltozása közel tízmillió dinárba kerül, ebből a Tartományi Nagyberuházási Alap 7,9 millió dinárt biztosít, a községi költségvetésből pedig 1,8 millió dinárral járulnak hozzá a költségek fedezéséhez.

Egyházaskéren több utca is felújításra szorul, hiszen az elmúlt néhány évben a NIS Srbija nehéz járművei alaposan megrongálták több utca útburkolatát.

Az ebben a faluban a Dózsa György, az Ivo Lola Ribar, a Vasút és a Vuk Karadžić utcákban tervezett útfelújítások, aszfaltozások költsége 12,6 millió dinár, amelyet teljes egészében az utakat megrongáló NIS kőolajipari cég áll.

Az útfelújításokról szóló szerződéseket Boris Ilić, a Csókai Városépítési Igazgatóság igazgatója és Dušan Dražić, a Vojput igazgatója látta el kézjegyével.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, ger
Többi hír