Ugrás a tartalomra

Álomból ház született Péterrévén

Saját házuk lett a nagycsaládosoknak Péterrévén. A Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége (VANCSESZ) által még 2008-ban megálmodott közösségi épületet pénteken adták át rendeltetésének.

Az avatószalagot Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság kapcsolattartási főosztályvezetője és Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének az elnöke vágta át, majd az épületet Baranyi László péterrévei plébános is felszentelte. A délvidéki nagycsaládos mozgalom otthonává, a Kárpát-medencei civil- és családszervezetek találkozóhelyévé váló épületben fiatalok és idősek is tarthatnak majd programokat. Krizsán Vilmos VANCSESZ-elnök reményei szerint a többfunkciós Nagycsaládos Ház olyan alkotó és szellemi műhellyé válik majd, ahol minden családbarát szervezet képviselői jól érezhetik majd magukat és tovább folytathatják közösségépítő tevékenységüket. A Nagycsaládos Házban jelenleg belső közösségi tér, nyári foglalkoztató és játszótér van, de a munkálatok folytatásában vendégszobákat és egy mellékhelyiséget is fel szeretnének még építeni. 
Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnöke szerint az átadott közösségi tér nemcsak az itt élő közösség erősödését szolgálja majd, de arra is jó példa, hogy merni kell nagyot álmodni, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez az álom valóra is váljon. A péterrévei házat hazai és magyarországi támogatásokból, jótékonysági adományokból és rengeteg önkéntes munkával vásárolták meg és építették újjá.
A magyar kormány száz millió forinttal támogatta a Kárpát-medencei nagycsaládos egyesületeket, ebből a pénzből a most felavatott péterrévei házra is jutott. Illés Boglárka helyettes államtitkár az ünnepségen többek között azt is elmondta: a magyar kormány minden magyar családot támogatni kíván, ezért nyilvánítják a 2018-as évet a családok évének, ezért terjesztik ki az anyasági támogatást minden Kárpát-medencében élő magyar állampolgárra és erről szól a babakötvényes Start-számla kiterjesztése is, ami 2018. január 1-jétől minden határon túli magyar babát is megillet majd.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., és a Kárpát-medencei Családszervezettel Szövetsége által támogatott rendezvényen felléptek a péterrévei és környékbeli kis néptáncosok, énekesek és zenészek is.
 
Szerző (Forrás)
Magyar Szó, feró
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok