Ugrás a tartalomra

1956-ban az egész Kárpát-medence magyarsága fogott össze

Az 1956-os magyar forradalom évfordulójának alkalmából Palicson elhelyezte az emlékezés virágait a szabadkai magyar főkonzulátus.

Az eseményen jelen volt Babity János, Magyarország szabadkai főkonzulja, Pintér Attila Magyarország belgrádi nagykövete és Sztáray Péter András, Magyarország biztonságpolitikáért felelős államtitkára is.

Babity János Magyarország szabadkai főkonzulja a koszorúzáson elmondta, az 1956-os forradalom képletesen ismét összekapcsolta az anyaországot és az elszakított magyar területeteket, hiszen több vajdasági település is befogadott magyarországi személyeket, akik a levert forradalom miatt kényszerültek menekülni.

Babity János, szabadkai főkonzul, Magyarország: „Az üzenet az, hogy 1956-ra már határ húzódott a mostani Magyarország és az elszakított területek között, de a magyarság tudat az ugyanaz maradt. Ez bebizonyosodott akkor is, amikor Palicsra illetve Kishegyesre és még néhány befogadóállomásra érkeztek magyarországi menekültek és az itteniek a magyarokat a legnagyobb szimpátiával és segítőkészséggel fogadták ennek emlékére avattuk például két évvel ezelőtt Kishegyesen emléktáblát.”

Sztáray Péter András, Magyarország biztonságpolitikáért felelős államtitkára köszöntő beszédében elmondta, 1956-ban nem csak Magyarország lakossága fogott össze, hanem az egész Kárpát-medence magyarsága. Hozzátette, ma is ezt az összefogást lehet látni és érezni.

Sztáray Péter András, biztonságpolitikáért felelős államtitkár, Magyarország: „Az a fajta összetartozás ami 1956-ban az anyaországban megnyilvánult az nem csak ott volt jelen, hanem a környező országokban, a Kárpát-medence magyarsága összességében is hozzájárult ehhez az összetartozáshoz. Ma is ezt az összetartozást érezzük, ez a magyar kormánynak is nagyon fontos, de úgy gondolom, hogy az itteni magyaroknak is, hogy érezzük azt, hogy összetartozunk és segítjük egymást kölcsönösen.”

Sztáray Péter András szót ejtett a jövő heti szerbiai nemzeti tanácsi választásokról is. Magyarország biztonságpolitikáért felelős államtitkára arra kérte a vajdasági magyar közösséget, hogy minél nagyon számban vegyenek részt a november 4-ei nemzeti tanácsi választásokon.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír