Ugrás a tartalomra

Zombor: Találkozások zenészekkel és fotográfusokkal

A zombori Berta Ferenc Zsebszínházban 2014 a zene és a fotográfia éve. Ennek szellemében az évnyitó rendezvényen, a sorrendben 172. Találkozásoknak a Zsebszínház Kisegyüttese volt a vendége. Povázsán László, Jung Sándor, Goretity István és Wesselowsky Ernő, a Kisegyüttes tagjai egy évtizednél hosszabb ideje szórakoztatják minden hónap utolsó keddjén a Zsebszínház közönségét. Hallgatók, muzsikusokról szóló dalok, táncdalok, operettdalok, cigánynóták és csárdások csendültek fel ezúttal a közel egyórás koncert alatt.

A kamaraműsor jellegű program keretében egy-két mondat erejéig humorérzéskükről is tanúbizonyságot tettek az együttes tagjai.

Goretity István hegedűs elmondta, első hangszere tulajdonképp a bőgő, a zenei stílusok közül pedig leginkább a dzsesszt kedveli, azonban a zenész igyekszik a közönség kedvében járni, és ennél fogva nem mindig maga választ zenei műfajt.

Nem ártatlan dolog a muzsikálás – hallottuk Goretitytől, aki elmesélte, hogy ugyanebben a felállásban egy budapesti lakodalomban muzsikált az együttes. A menyasszony ukrán volt s ők tájékozatlanságukban orosz zeneszámmal gondoltak neki kedveskedni, ami koránt sem váltotta ki a remélt hatást, sőt, csak egy gyors váltással, A szép a rózsám, nincs hibája nóta muzsikálásával sikerült helyrebillenteni a felkorbácsolódott kedélyeket, és végül is kiérdemelni az elégedettséget jelző tapsot.

Jung Sándor 32 évig volt a zombori színház zongoristája, majd a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött két évre. Minthogy évtizedeken át műkedvelősködött a Magyar Polgári Kaszinóban, szinte mindenki ismeri, és fergeteges jókedvéről legendák keringenek. Ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, anekdoták, viccek mesélésével fakasztotta nevetésre a hallgatóságot.

Povázsán László a közelmúltban önálló esten mutatkozott be. Több hangszeren játszik szinte kicsi gyerekkora óta. Zongorázik, harmonikázik, villanyzongorázik, és a színpadi produkciók mellett mind a Szentháromság, mind a Szent István templom magyar szentmiséinek kántorát tisztelik személyében, tehát az orgona is kedvelt hangszerei közé tartozik.

Wesselowsky Ernő új arcát ismerhettük meg, ezúttal vokalistaként állt színpadra az eleddig hegedűsként ismert muzsikus, aki zenésztársaihoz hasonlóan szinte az anyatejjel szívta magába a zene iránti szeretetet. 40 évig játszott a zombori Városi Szimfonikus Zenekarban. A tájékozatlanabbaknak elmagyarázta, mi a hegedű lelke, vagyis mire szolgál az a kis fadarab, amivel a felső és az alsó hangszerlapot összefogják a nyereg, illetve az E-húr alatt.

A műsort kísérő tárlaton a 2013-as, III. Nemzetközi Ifjúsági Fotókiállítás díjazott képeiből nyílt kiállítás. A tárlatot Branko Milešević, a Szerbiai Fotószövetség Igazgatóbizottságának tagja, a zombori fotóklub elnöke nevében Virág István, a klub tagja nyitotta meg.

- A Zsebszínház csatlakozik a fotóklub azon igyekezetéhez, hogy azon túl, hogy szeretjük a fotót és saját kedvtelésünkből művészkedünk, a társadalmi dimenzióját is kiszélesítsük a fotográfiának, közelebb hozva a közönséghez, hisz úgy tartom, hogy a művészet nemesíti az embereket, és szemben az elpolitizált világunkkal, amelyben a politika az embereket elválasztja egymástól, a művészet a széplelkeket összefogja, ez tulajdonképp a művészet társadalmi szerepe – hallottuk Virágtól.

A zombori fotóklub 3. éve elnyerte a Szerbiai Fotószövetségtől azt a lehetőséget, hogy az országos ifjúsági kiállítás szervezője legyen, így került sor tavaly a 32. Szerbiai, illetve a 3. Nemzetközi Ifjúsági Fotókiállításra, ez utóbbi már a zombori fotóklub érdeme, illetve az utóbbi évek során kibővített külföldi kapcsolatok gyümölcse.

- Örömünkre szolgál, hogy környék beliek is csatlakoztak, többek között Doroszlóról Gellér Ágnes, a korához képest nagyon reményteljes fotográfus, akinek a példáját remélhetőleg mások is követik. A legutóbbi kiállításra 808 fotó érkezett 152 szerzőtől. A szelektor Lennert Géza volt, a Szebriai Fotószövetség és egyben a Nemzetközi Fotószövetség egyik legmagasabb titulusának viselője, ami a színvonalról, a minőségről tanúskodik – hangzott el a megnyitón.

A zord hideg és a csúszós járdák sem gátolták meg a közönséget abban, hogy hű maradjon a méltán közkedvelt rendezvényhez, amelynek létjogosultságát, fontosságát, közösségépítő missziójának sikerességét leginkább ez a körülmény tükrözi.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, F. Cirkl Zsuzsa
Többi hír